Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Hírek

Felszentelték a fogva tartottak által felújított zalaapáti templomkertet
2023.09.08

Idén is megszervezte védőszentje tiszteletére a büntetés-végrehajtási szervezet a Szent Adorján-zarándoklatot. Az ünnep részeként felszentelték a fogva tartottak jóvátételi munkájával megújult kálváriát, szabadtéri oltárt, illetve a kriptabejáratot a zalaapáti templomkertben. A nap a zalavári Millenniumi Emlékparkban kezdődött, ahol a hajdani bencés apátság romjainál igazgatási és rendvédelmi szervek, tudományos intézmények vezetői, illetve a térség polgármesterei helyezték el az emlékezés koszorúit. Az eseményen a Zala Vármegyei Közgyűlés nevében Pácsonyi Imre alelnök mondott köszöntőt.


Az alelnök úgy fogalmazott, a vársziget tanúja az európai történelem fontos korszakainak. Hangsúlyozta, valamennyi itt élő kultúra és közösség a keresztény hit mellé szegődött, s vallotta: csak egy magasabb eszmerendszerrel lehet államot, közösséget és jövőt építeni. Emlékeztetett, innen indult útnak Cirill és Metód, akik később Európa társ-védőszentjei lettek.

Kovács Loránd Olivér, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti intézetének tudományos igazgatója felelevenítette az egykori Mosaburg (vagyis a mai Zalavár) történetét, gazdag múltját, emlékeztetve: e település a keresztény térítés pannóniai központja volt, majd az Árpád-korban monostor létesült itt.

Lucz József, Zalavár polgármestere kijelentette: „Adorján katona volt, és kemény hite miatt halt mártírhalált. Az ő élete és számos döntése mutatja meg nekünk a legtisztábban: ha úgy hozza az élet, bátran ki kell állnunk az igazságért, a jóért és minden fontos értékért.”

A büntetés-végrehajtási szervezet zarándoklata Zalaapátiban folytatódott, ahol a Szent Adorján és Szent Őrangyalok-templomban Cséry Gergő plébános mutatott be szentmisét, majd felszentelte a fogva tartottak által a templomkertben felújított szabadtéri oltárt, kálváriát, illetve a kriptabejáratot.

Az ünnepi programot Együd József bv. alezredes, a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokának beszéde zárta.

Fotó és forrás: Zalai Hírlap

vissza...