Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Hírek

Járdát és kerítést avattak Pördeföldén
2022.08.02

Szombaton az ünnepi szentmise keretében áldotta meg Fekete Szabolcs szombathelyi segédpüspök a helyi Jézus Szíve-templom előtt a nemrégiben elkészített térköves járdát és az új kovácsoltvas kaput. A szentmisén részt vett Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is.


Az esős idő ellenére szép számban gyűltek össze helyiek, környékbeliek, hazalátogató elszármazottak az ünnepségre. Németh Csaba plébános elmondta: három éve megújult a templom tetőszerkezete, és a nyílászárókat is cserélték. Az erdei vadak rendszeresen bejártak a templomkertbe és károsították a növényzetet, ezért volt szükséges a kerítés építés. Az országfásítási program keretében kapott fákat is itt ültették el. A munka költségeihez a szombathelyi püspökség 1 millió forinttal járult hozzá. Az építést áprilisban kezdték és a közelmúltban fejezték be. Hozzátette, hogy a fejlesztés a helyi közösségnek készült, számukra a templomkert közösségi térré is válik. 

Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében arról szólt, hogy egy ilyen kis településen, mint a 60 lélekszámú Pördefölde, nagy szerepe van a hitéletnek, az egyház szerepvállalásának. Példamutató, ha a templom és környezete rendezett. Ez is mutatja, hogy a vidék megmaradása a magyar kormány mellett az egyháznak is fontos.

pordefolde sztmise BCs

Fotó és forrás: Zalai Hírlap

vissza...