Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Legfrissebb hírek


2024.03.28 - A KDNP „Ültessünk, hogy élhessünk” elnevezésű faültetési akciójának újabb állomásán, Lentiben huszonegyen vettek részt szerdán. Dr. Pál Attila, a Fidesz Lenti Szervezetének elnöke, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke Latorcai Csabával, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettesével, a KDNP ügyvezető alelnökével vett részt a munkában.

2024.03.28 - A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete, a Történelmi Vitézi Rend Délnyugat-Dunántúli Törzskapitánysága és a Pro Civitate Dei Egyesület II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 348. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget szerdán Zalaegerszegen. A Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének legújabb történeti tablókiállítását Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Mindszentyneumban.

2024.03.27 - Az elmúlt héten három zalai községben tettek látogatást a Zala Vármegye Önkormányzata által szervezett falu- és tanyagondnoki alapképzésben résztvevők. Csatárban, Szilvágyon és Zalaszentgyörgyön hallgatták meg a település vezetőjének, jegyzőjének helyi tapasztalatait és falugondnoki tevékenységgel kapcsolatos meglátásait. A település falugondnokának tolmácsolásában betekintést nyertek a falu sajátosságaiba, a felmerülő, igény szerinti feladatokba. A terepgyakorlat vezetője Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke volt. A csoport április közepén Szentgyörgyvölgyre érkezik, addig is zajlik az elméleti képzés és a kommunikációs tréning.

2024.03.27 - Zala Vármegye Önkormányzata szakmai tanulmányutat szervezett 2024. március 26-án, hogy a CE-Spaces4All projekt keretében feltérképezett akadálymentes helyszíneket bemutassa a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete tagjai számára. A program során először a szécsiszigeti Pajta kávézót, a vízimalom múzeumot tekintették meg a résztvevők, majd a Lendvai várba és Vinárium kilátótoronyba látogatott el a csoport.

2024.03.25 - Az Európai Parlament tagjai, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek közös eljárásban tartott 2024. évi általános választásával kapcsolatos aktuális tudnivalókról tartott ma délután sajtótájékoztatót dr. Mester László, a Zala Vármegyei Területi Választási Iroda vezetője a Megyeháza Zala György termében.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


Konferencián mutatták be a nemzetközi egészségturisztikai fejlesztés eredményeit
2016.11.22

2016. november 18 – 20. között Hévízen tartották az Európai Uniós támogatással megvalósuló OFF TO SPAS projekt (676737/COSME Programme) záró konferenciáját és szakmai workshopját a 125 éves Magyar Balneológiai Egyesület jubileumi nagygyűlése keretében.


A program során a résztvevők részletes tájékoztatást kaptak a projekt keretében végzett kutatásokról, a termékfejlesztés folyamatáról és bemutatásra kerültek a közös munka eredményei. Mindezek mellett a konferencia résztvevőinek lehetőségük volt megismerkedni több európai turisztikai szervezettel is, tovább erősítve ez által a hálózatos kapcsolatokat a későbbi együttműködésekhez.

Az OFF TO SPAS projekt négy országból hét konzorciumi partner együttműködésében valósult meg. Magyarországot a Pannon Egyetem (a projekt koordinátora), a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Zala Megyei Önkormányzat képviseli, a további partnerek pedig: AGE Platform (Belgium), Kovászna Megye Tanácsa (Románia), Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület (Románia), VEGA RESOR Travel Specialist Group Sweden AB (Svédország).

A tevékenységek hátterét az Európai Bizottság által az előző költségvetési időszakban készített felmérések és tanulmányok eredményei jelentették, melyek egyértelműen alátámasztják, hogy az idősebb korosztály turizmusban rejlő lehetőségei nincsenek megfelelően kihasználva, vagyis az elő- és utószezonban rejlő potenciál jól kihasználható lenne ezen célcsoport számára. Mindezek mellett a turizmusban érdekelt kis- és közepes vállalkozások számára is új lehetőségek kínálkoznak a főszezonon kívüli időszakok kihasználásával.

A 2015. augusztus és 2016. november vége közötti időszakban piaci felmérések, kutatások, tanulmányok készültek a német nyelvű térségek és Skandináv területek időskorú szervezeteket tömörítő platformjainak és partnereinek bevonásával. A döntéshozókat és potenciális utazókat megszólító, speciális igényekhez szabott marketing kommunikáció zajlott, illetve számos műhelyfoglalkozásra, találkozóra került sor a partnerségi kapcsolatok kiépítése és a jó gyakorlatok megosztása érdekében.

Mindezek eredményeként Hévíz és Kovászna példáján keresztül kialakult egy olyan balneológiai turisztikai termékhálózat, amely hely- és piac-specifikus gyógyászati és egészségturisztikai programokat kínál az idősebb korosztálynak.

A záró rendezvény prezentációi és a projektről szóló bővebb információ megtalálható a www.offtospas.eu honlapon.

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben