Minibölcsődével is bővült az óvoda Nagylengyelben

Szombaton avatták fel ünnepélyesen a település 40 éve működő óvodájának felújított és kibővített épületét. A felújításra és bővítésre 74 millió forintnyi TOP forrást nyert el pályázat útján az önkormányzat, s ezen felül további 8 millió forint önerőre is szükség volt, hogy minibölcsődével és tornaszobával bővülhessen a 100 éves épület, illetve parkolót is kialakíthassanak. Az óvoda két 20 fős csoport befogadására alkalmas, a bölcsődét pedig heten vehetik igénybe. Scheiber Ildikó polgármester beszédét követően dr. Pál Attila,  a Zala Megyei Közgyűlés elnöke gratulált a fejlesztéshez és köszönte meg a közreműködők munkáját. Vigh László térségi országgyűlési képviselő, miniszteri biztos köszöntőjében kiemelte, hogy egy falunak manapság három dolog fontos igazán: a gyerek, a gyerek és a gyerek.

(Fotó: Zalai Hírlap)