Földrajz

Tavak, folyók

Az éghajlat, valamint a terület nagyobb részére jellemző  vízzáró felszíni kőzetanyagai, aprólékosan tagolt domborzata következtében a vízhálózat rendkívül sűrű. Felszíni vizeinek 60 százalékát a Mura, a többit a Zala vezeti le.
A Mura teljes vízgyűjtője 13.000 km2, ennek hatodrésze jut hazánk területére. Már tekintélyes vízmennyiséggel, kialakult vízjárási jelleggel érkezik a megyéhez, annak déli határát is alkotva. Ismertebb mellékvizei a Csertát is befogadó Kerka, a Szentgyörgyvölgyi patak a Kebelével, valamint az Alsó-Válicka és a Principális.
A megyének is nevet adó Zala Vas megyében, Szalafőnél ered, de 138 kilóméteres, jobbára már szabályozott medrének és 2622 km2 vízgyűjtőjének nagyobb  része megyénkhez tartozik. Körzetének vízhálózata rendkívül sűrű: összesen 422, külön névvel jelölt vízfolyását tartják számon. Újabban ezek egy részét gáttal elzárva kellemes, pihenésre, fürdésre egyaránt alkalmas tavakat hoztak létre.
A XX. Századik a Zala völgye, főleg annak Zalabérnél kezdődő alsó szakasza, náddal, sással éger- és kőrisfákkal benőtt mocsár volt. Még 1854-ben is a Kehidára, Deák Ferenchez tartó Eötvös Károlyt  a Következő kép fogadta: “A berek magas, fekete égerfái sűrűn álltak egymás mellett. Az erdő őserdő volt, mely még fejszét sem látott, embernyomot még nem ismert, s azonkívül vízi erdő volt, mely gyökereinek csak a hegyével bújt a föld alá, gyökereinek óriási ágazata embermagasságnyira fent volt a levegőben.” Ma ugyanitt a keskeny medrű folyót szépen kaszát rétek, gondozott legelők, szántók kísérik.

A Balatonnak csak délnyugati vége, a Keszthelyi-öböl, a Fenékpuszta-Balatongyörök közti partszakasz tartozik Zala megyéhez. Idegenforgalmi jelentősége azonban rendívül számottevő, hiszen Keszthely egyúttal a tó délnyugati felének központi települése is. Hatókörét Hévíz, de még Zalakaros közelléte is növeli.
Újraéled, növekszik a Kis-Balaton. A nyolcvanas évek első felében elvégzett rekonstrukció következtében sokszorosára nőtt  a vízfelület, ennek eredményeként nemcsak a táj képe, hanem növény- és állatvilága is alapvetően megváltozott.

 

Éghajlat

A táj éghajlatát meghatározza, hogy hazánknak ez a tengerhez legközelebb eső területe. A téli kemény fagy és az erős nyári felmelegedés az ország többi tájához viszonyítva egyaránt ritkább.

Esőben, hóban gazdag. Lenti környéke az ország legcsapadékosabb vidékei közé tartozik. Az évi csapadék átlaga: Lenti: 809, Letenye:781, Nagykanizsa: 777, Zalaegerszeg: 745, Türje:706 mm. E miatt, s mivel a csapadék járása alpesi típúsú, a nyári szárazság nagyon ritka, a növényzet még augusztusban is üdezöld. Ez az egyik oka, hogy a megye dombos tájai kiválóan alkalmasak nyugalmas kirándulásokra, gombaszedésre is.
Keszthely környékén a Balaton víztömegének, felszínének éghajlati hatása a partmenti 2-3 klilóméteres sávban érződik, kedvezően befolyásolva annak mikroklímáját, mind az üdülésre, mind a bortermelésre kedvező hatással.

 

Felszín

Zala megye különböző tájegységek találkozásánál fekszik, ezért szembetűnően átmeneti jellegű. Területe sehol sem különül el éles határokkal a szomszédos tájaktól, mindenütt a fokozatos átmenet jellemző.
Nagyobb fele a nyugat-dunántúli peremvidék részét képező Zalai-dombsághoz tartozik, északi, keskenyebb sávja átnyúlik a Vasi-hegyhátra, délkeleti sávja a Dunántúli-dombvidékre. Egyes geográfusok ehhez sorolják a Principális csatornától keletre eső, észak-déli irányú domhátakat, völgyeket is.
Keszthely környékének a Balaton partjára lenyúló, a többi zalai tájtól némileg elkülönülő magaslatai a Dunántúli-középhegység, illetve a Bakony rendszerével tartanak fejlődéstani és alaktani kapcsolatot.

Nagyjából a Zalalövő-Zalaegerszeg-Bak-Lenti szabálytalan négyszögben, a Zala, Válicka, Cserta és a Kerka folyók közt találjuk az Észak-Göcsej-dombságot. A hajdani Rába hordalékkúpján fekszik. 250-300 méter magas, erősen tagolt táj. Északi része meredeken emelkedik ki a Zala völgyéből, itt található legmagasabb pontja, a Kandikó. Déli irányban lépcsőzetesen lejt a felszín. A hajdani Pannon-táblát lassú, bonyolult kéregmozgások és az erózió tették változatos felszínűvé. Sok völgy, számtalan vízfolyás tagolja.

Felszínén terül el hazánk egyik jellegzetes tája, Göcsej. Termőtalaja általában gyenge minőségű, rossz vízgazdálkodású, több helyen agyagbemosódásos, barna erdőtalaj. Ez az oka a táj sokat emlegetett szegénységének, a régi gazdálkodási formákat, életmódot, szokásokat, népművészetet a közelmúltig megőrző elkülönültségnek is.

Göcsejjel sok rokonságot mutat a Dél-Göcseji- és a Letenyei-dombság. Legmagasabb pontja is mindössze 338 méter.
Szerkezetében is eltérő a Kelet-Zalai-dombság. Leginkább szembetűnő sajátossága, hogy a vályoggal, homokkal, lösszel borított Pannon-táblát észak-déli irányú, meridionális völgyek, úgynevezett hátakra tagolják. A hátak között öt nagy völgy húzódik: a Válicka, a Szévíz, az Alsó-Zala völgye, valamint a Hévízi völgy – mindegyik vízfolyással. Ezek az észak-déli irányú völgyek bonyolult fejlődés eredményeként alakultak ki, egyes kutatók az Ős-Duna hajdani medrének tekintik őket. Az újabb vizsgálatok szerint tektonikus eredetűek, de mai formájukat az erózió is alakította.
A völgyeket kiterjedt mocsarak borították, a bennük képződött tőzeg egy részét az elmúlt évtizedekben kitermelték. A hátramaradt gödrökben feltört vízben rendkívül gazdag növény- és állatvilág alakult ki. E tavak nagyon kedvelt horgászterületté váltak, elsősorban Pölöske, Zalaszentmihály, Pötréte határában.

A Keszthelyi-hegység már a Bakony délnyugati, majdnem szabályos négyszög alakú, dolomitból és mészkőből felépülő tájegysége. Rögökre töredezett tönkfelszíne általában nem haladja meg a 300 méteres magasságot, 400 méter fölé csak néhány csúcs emelkedik: a Köves tető (445 m), a Meleghegy (425 m), a Láz tető (428). Turisztikai szempontból legismetebbek kis bazaltvulkánjai (Tátika, Szebike). Északi részén, már a megyehatár közelében találjuk a Zalaszántói-Várvölgyi-medencét.

 

A föld mélye

Felszíne hosszú, bonyolult földtani változások következtében alakult ki. Ezek emlékei jórészt a föld mélyében rejtőznek. A több mint 300 millió évig tartó földtörténeti őskorban képződött kőzetek hatalmas darabokra szétválva, különböző mélységekbe süllyedtek. E kristályos alaphegységet még a kőolajkutató mélyfúrások sem érték el. A földtörténeti őskorban és középkorban többször tenger hullámzott itt. A 150 millió évnyi földtörténeti középkor első szakaszában a triászkori tengerben élő alacsonyrendű állatok mészvázából helyenként 3000 méter vastag mészkődolomit üledék képződött. Ennek később felemelkedett darabjait a Keszthelyi-hegységben láthatjuk. Nagylengyel határában ugyanebbe a rétegbe ütközött az olajkutatók fúrója 2000 méteres mélységben.

A következő millió esztendőkben 2-3 alkalommal váltakozva előrenyomult és visszahúzódott a víztömeg. 10-15 millió évvel ezelőtt – a miocénban – megint tenger; ez beltengerré, majd tóvá változott, melyet a beömlő folyók hordaléka szinte teljesen feltöltött. Természetesen nem valamiféle egyenletes felszínt kell elképzelnünk, mely alatt a különböző korú rétegek azonos mélységben terülnek el. A hatalmas mennyiségű hordalékot az áramlások többször is tovaszállították, összekeverték.

Az Ős-Duna is valahol Zala-Somogy tájain, medrét többször is megváltoztatva haladt dél felé. A Zala elődje előbb északkeletnek, a mai Marcal völgyén át jutott el a magának új medret vájt Dunába. Egymillió éve lehetett, hogy a geológiai mozgások miatt már nem közvetlenül ömlött a Dunába, hanem – Zalabér táján – déli irányba fordulva a Drávába szállította vizét. Még később, a Balaton medencéjének süllyedése következtében a Hidvégi-hát áttörésével – Zalavár körül – megint irányt változtatott, s újra északkeletnek fordulva kezdte feltölteni a kialakuló tó medencéjét és talált lefolyást immár a Sió elődjén keresztül a Dunába.

Egy-két millió éve, a pliocénban erőteljes vulkáni tevékenység alakította ki a Keszthelyi-hegységben Rezi és Tátika kúpjait s északabbra a Badacsonyt, a Szent György-hegyet.

A geológiai változások következtében három értékes anyag halmozódott fel a zalai föld mélyén: a kőolaj, a földgáz, valamint az idegenforgalomban is mind nagyobb szerephez jutó meleg víz.

A jelenleg is látható felszínt tektonikus mozgások és a pleisztocén éghajlati változásai alakították ki. A folyók által lehordott törmelék több száz méter vastagon befedte a Pannon-tenger üledékét. A jégkorszak közti felmelegedések időszakában a folyók vízmennyisége tetemesen megnőtt, a korábban feltöltött völgysíkok felszínébe bevágódva felszabdalták azokat, völgyi teraszokat alakítva ki. Az Alpok jégtakaró fedte csúcsairól is nagyerejű szelek indultak keleti irányba. E légáramlás felkavarta, áttelepítette az árterek finomabb anyagát, így keletkezett a futóhomok és a lösztakaró.
A Balaton medencéjének lesüllyedése viszonylag későn, 20.000 évvel ezelőtt történt. Az időjárás a mainál hűvösebb, csapadékosabb volt, így a kialakult medencében összegyűlhetett a víz. A tó akkoriban, egészen a múlt századig, a mainál jóvval nagyobb felületű volt. Nemcsak a Kis-Balatont, a Tapolcai-medence egy részét, a Somogy megyei Nagyberek területét borította összefüggő vízfelület, hanem az Alsó-Zala völgye is mocsaras, helyenként csak csónakkal járható ingovány volt.

Az utolsó évezredben a térszín alakulását főleg az emberi tevékenység befolyásolta. A honfoglalás után meggyorsult az erdők kiírtása, nyomában fokozódott az erózió, a völgyek töltődése. A hordalék mennyiségére abból is következtethetünk, hogy egyik-másik középkori templom, amely 600-700 éve kisebb magaslatra épült, ma szinte belesimul az ártérbe (Andráshidán, Pakodon, Tüskeszentpéteren). Zalalövő határában többméteres földréteg alól került elő egy, még a középkorban elsüllyedt csónak.

Másfél százada nagyobb ütemű vízszabályozás, csatornázás kezdődött. A mocsara összezsugorodtak, majdnem eltünt a Kis-Balaton nyílt víze is. Négy évtizede Egerszeg mellett új medret vájtak a Zala folyónak, másutt gátak közé terelték.
Már a mi életünkben keletkeztek új, mesterséges tavaink. Újréled a Kis-Balaton mocsárvilága is. Így válik a százmillió esztendők alatt kialakult földfelszín az embert egyre inkább szolgáló és számára egyre több gondot is okozó kultúrtájjá.