Megemlékezés a hadifogoly temetőben

Az I. világháború befejezésének centenáriuma alkalmából szerveztek pénteken megemlékezést a felújított I. világháborús hadifogoly-temetőben a megyeszékhely határában. Az ünnepségen a Honvédelmi Minisztérium képviseletében  jelen volt és beszédet mondott Németh Szilárd miniszterhelyettes, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város képviseletében dr. Vadvári Tibor alpolgármester elevenítette fel a háború poklát az Egervári úti, olasz temetőként is emlegetett sírkertben. A háború 10 millió katona és 12 millió polgári személy életét követelte, nem szólva az emberiséget érő morális veszteségről. Az áldozatok halála győzteseket és veszteseket egyaránt sújtott. A háború 1915-re Zalaegerszeget is elérte, a hadvezetés Pózva határában mintegy 20 ezer fő befogadóképességű hadifogolytábort létesített. A hősi temetőben nyugvók döntő többsége innen került ki. Az olasz hősi halottak emlékét 707 műkő kereszt őrzi, a 720 sisakos fejkő alatt pedig szerb, bosnyák, lengyel, román stb. katonák pihennek. Számos oszlopos fejkő és obeliszk jelöl tömegsírokat. A parktemetőt többször felújították, néhány éve az olasz nagykövetség támogatásával, tavaly pedig a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum centenáriumi pályázatán nyert a város e célra 29 millió forintot. Az összegből megújult a sisakos emlékkövek többsége, térburkolat és szegély készült, bazalt zúzalékot terítettek, díszfákat ültettek.

Németh Szilárd miniszterhelyettes beszédében kiemelte, a honvédelem kötelékében dolgozóknak különösen fontos a múlt megismerése, feldolgozása. Ennek szerves részét képezi az elesett hősök emlékének megőrzése. A magyar földben nyugvó, más nemzethez tartozott katonák ugyanúgy megérdemlik a végtisztességet, mint a mi fiaink, függetlenül attól, hogy egykoron melyik oldalon harcoltak. Német Szilárd kiemelte, hogy köszönet jár Zalaegerszeg vezetőinek és lakóinak, amiért szívükön viselik a hadisírok gondozását.

Megemlékezett a helyiek által csak „magyar Szibériának”, vagy „drótfalunak” nevezett hadifogolytáborról is, ami egykor a közeli külső kórház területén állt. Ma már csak ez, a 19. századi angolkertek mintájára kialakított fás, bokros parktemető emlékeztet rá. A miniszterhelyettes fejet hajtott azon zalai bakák előtt is, akik itt nyugvó sorstársaihoz hasonlóan idegen földben pihennek.

Ezt követően Berta Tibor ezredes, a HM katolikus tábori püspökség általános helynöke beszentelte, Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök pedig megáldotta a felújított sírokat.

A program folytatásában a központi emlékműnél koszorút helyezett el – a szónokok mellett – dr. Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, valamint Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke. A megemlékezés a felsorakozott díszszakasz – itt nyugvók tiszteletére eldördülő – dísz­sortüzével ért véget.

(Fotó: Zalai Hírlap)