Információs nap TOP forrásokat elnyert zalai pályázók számára

Szenior Akadémiai tanúsítvány átadó a BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Karán
2017-05-29
Kiállítás és vásár Felsőrajkon
2017-05-29

Információs nap TOP forrásokat elnyert zalai pályázók számára

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Államkincstár információs napot szervezett pénteken a Megyeházán a TOP forrásokat elnyert zalai pályázók számára. A konzultációt követően Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke vezetésével sajtótájékoztatón számoltak be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) eredményeiről, valamint a Zala Megyei TOP keretében elérhető forrásokról és lehetőségekről. Rákossy Balázs, az NGM uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta, az önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek által elnyerhető TOP források országos szinten 1300 milliárd forintot képviselnek, mely összeg 22 megyei jogú város és 18 megye fejlesztéseinek támogatását foglalja magába. E támogatási forma újdonsága, hogy a helyi szereplők a korábbiaknál jóval nagyobb beleszólást kaptak a források felhasználásába. Az 1300 milliárdból 800 jutott a megyéknek, az összeget a lakosságszám és a fejlettség arányában osztották fel. Zalának 23 milliárd jutott a 2020-ig tartó időszakra, erre az összegre születtek meg a pályázatok, a korábban kidolgozott területfejlesztési stratégia nyomán. A keret közel feléről már döntés született, a többi pályázatnál néhány héten belül várható ugyanez. A felhasználási célok sokszínűek. A zalai gazdasági infrastruktúrára (ipari parkok, inkubátorházak fejlesztése, stb.) közel 3 milliárd fordítható, turizmusra 2,2 milliárd lesz elérhető, közlekedésre 3,7 milliárd, bölcsődei és óvodai férőhelyek biztosítására pedig összesen 1,8 milliárd forint.

Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a TOP forrásokról szólva azt emelte ki, hogy ez a támogatás 100 százalékos intenzitású, az önkormányzatoknak tehát nem kell önerőt hozzátenniük. A pénz rendelkezésre áll, s a szükséges engedélyeztetés sem okozhat késedelmet, mivel a kormányhivatalok VIP ügyfélként, gyorsított eljárásban intézik a papírmunkát az érintett szervezetek számára.

A pályázatokat illetően Manninger Jenő országgyűlési képviselő, fejlesztési biztos elmondta, örvendetes, hogy szinte minden kiírásra volt elegendő jelentkező. Mindez egyben igényfelmérésként is működött, megmutatta, hogy az önkormányzatoknak mire van szükségük. Külön öröm, hogy számos település pályázott sikerrel gazdaságfejlesztésre, ipari park fejlesztésre, a helyi gazdaság élénkítésére.

Dr. Pál Attila elmondta, hogy  ebben a konstrukcióban Zala megyéből 233 pályázatot nyújtottak be 30 milliárd forintos igénnyel a rendelkezésre álló 23 milliárd forintra. Az első körös döntés során egyelőre 45 település számára nyílt meg összesen 9,8 milliárd forintnyi TOP forrás, a többi pénz elosztásáról pedig a közeljövőben születik döntés. Végül megköszönte minden érintett partnernek a támogatást, amivel hozzásegítik a megyét, hogy lehetővé váljon az uniós források 100 százalékos felhasználása.

(Fotó: Zalai Hírlap)