Élő és aktív Gyenesdiás – Színvonalas bemutatkozás Keszthelyen

Új falugondnoki buszok a megyében
2015-10-19
Erősödő polgárőrség Söjtörön
2015-10-21

Élő és aktív Gyenesdiás – Színvonalas bemutatkozás Keszthelyen

Egészestés művészeti bemutatóval kápráztatta el a közönséget Keszthelyen, a Balaton Színházban Gyenesdiás. Gál Lajos polgármester köszöntőjét követően a település művészeti közösségei léptek a színpadra. A már hagyományos, évente megrendezett műsorban népdalok és a néptáncok mellett az irodalom is helyet kapott.

A többszörös nívódíjas és számtalan egyéb elismeréssel rendelkező együttesekeben az utánpótlás is biztosított a település művészeti oktatásának és lakosság aktívitásának köszönhetően.

A több mint két órás műsor végén Gál Lajos polgármester és Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke átadta a Gyenesdiás Nagyközségért Díjat a néptánc oktatásban szerzett érdemeiért a Gyenes Néptánc Együttes alapítójának, Fodor Ivánnak.

A Gyenesdiás Nagyközségért Díj átadása Fodor Ivánnak.