Elnöki programok

 

 

 

  1. november 23.

– Zala Megyei Rendőr-főkapitányság partnertalálkozóján vettem részt.

  1. november 21.

– Az M70 gyorsforgalmi út Letenye-Tornyiszentmiklós országhatár 2×2 sávosra bővítésének alapkőletételi ünnepségén voltam jelen.

  1. november 20.

– A Nemzetgazdasági Minisztériumból Oláh Gábor Úrral, a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárral egyeztettem a Terület – és Településfejlesztési Operatív Program változásairól.

  1. november 10.

– Csesztregen köszöntöttem a megjelenteket a nemzeti konzultációról tartott lakossági fórumon, ahol Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója is beszédet mondott.

  1. november 09.

– „Egerszegi Kapocs” rendezvényen jelentem meg Budapesten.

  1. november 08.

– Pavlicz Lajos Úrral, Murakeresztúr polgármesterével, Tatai István Úrral, Fityeház polgármesterével tárgyaltam.

– Ódor László Lajos Urat, Zalamerenye polgármesterét fogadtam irodámban.

  1. november 07.

– TOP100-Zala megye gazdasága 2017 című kiadvány bemutatóján mondtam köszöntőt a Megyeházán.

– Spirit Auto Kft. ügyvezetőjét és többségi tulajdonosát, ifj. Murányi Ferencet fogadtam irodámban.

  1. november 03.

– Új mentő esetkocsi szolgálatba állításának sajtótájékoztatóján jelentem meg Zalaegerszegen.

  1. október 27.

– Reformáció 500. évfordulója alkalmából Luther Márton szobrának avatásán voltam jelen. A rendezvényen Balog Zoltán Úr, az Emberi Erőforrások Minisztere mondott köszöntőt.

  1. október 26.

– „Guide2Visit” című projekt nyitórendezvényén vettem részt Szentgotthárdon.

  1. október 25.

– Mazzag Ferenc Urat, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét fogadtam irodámban.

  1. október 19.

– A kínai Ningbo városából érkezett delegációt fogadtam a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége képviselőinek társaságában a Megyeházán.

  1. október 17.

– Dr. Farkas Tibor Úrral, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetőjével tárgyaltam.

  1. október 16.

– A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán Úr meghívására részt vettem a Turizmus Summit 2017 konferencián Budapesten.

  1. október 11.

– Donja Dubrava polgármesterével, Marijan Varga Úrral tárgyaltam a határon átnyúló lehetőségekről.

  1. október 06.

– Dr. Lengyel Györgyi az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közigazgatási Államtitkár Asszonyával tárgyaltam.

  1. szeptember 29.

– Kajári Attila Úrral, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Zalaegerszegi Tankerületének igazgatójával egyeztettem.

  1. szeptember 28.

– A közgyűlés soros ülését vezettem.

  1. szeptember 26.

– Letenye polgármesterével, Farkas Szilárd Úrral egyeztettem a határon átnyúló projektekről.

  1. szeptember 23.

– Az ünnepi közgyűlésen mondtam köszöntő beszédet, és adtam át Dr. Darák Péter Úrral, a Kúria elnökével a megyei kitüntető címet és díjakat.

  1. szeptember 22.

– Zala Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának és a Zalaegerszegi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztályának helyet adó épület felújításának átadásán mondtam köszöntőt.

  1. szeptember 20.       

– Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari kiállítás megnyitóján vettem részt Dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter jelenlétében.

  1. szeptember 19.

– Dr. Földes Gyula lendvai magyar főkonzul Úrral tárgyaltam.

  1. szeptember 18.

– Iron Curtain Cycling című határon átnyúló magyar-szlovén pályázat nyitókonferenciáján Dr. Vitályos Eszter, Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkár Asszonnyal köszöntöttem a résztvevőket, és írtam alá a projekt támogatási szerződését.

– Szilágyiné Bátorfi Edittel, Magyarország Szlovéniai Nagykövet Asszonyával egyeztettem a további szlovén magyar határon átnyúló programok lehetőségeiről.

  1. szeptember 16.

– Lentiben őszi fesztiválon jelentem meg, ahol találkoztam Kovászna Megyei Tanács alelnökével, Grüman Róbert Úrral.

  1. szeptember 15.

– Zala megyei érték címeket adtam át Pácsony Imre Alelnök Úrral Lentiben.

  1. szeptember 13.

– Lendvajakabfa Helyi Választási Bizottság választott tagjai esküjét vettem ki.

– Könyves Gábor Urat, Söjtör polgármesterét fogadtam irodámban.

– Dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitány Úrral egyeztettem.

  1. szeptember 09.

– Lentiben új műfűves labdarúgó pálya avatásán vettem részt Gellei Imrével, az MLSZ szakmai bizottságának elnökével.

– Szilvágyon a XI. Göcseji Szilvafesztiválon köszöntöttem a résztvevőket.

  1. szeptember 08.

– Lubics Szilvia „Másfél nap az élet” című könyvének sajtótájékoztatóján vettem részt.

  1. szeptember 06.

– Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárral, Szabó Zsolt Úrral tárgyaltam Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban.

  1. szeptember 02.

– Az Országos Mentőszolgálat által szervezett II. Zala Megyei Mentő Pikniken köszöntöttem a dolgozókat Lentiben.

– Kozmadombja falunapján köszöntöttem a falu lakóit.

  1. augusztus 29.

– Zala György teremben az IronCurtainCycling projekttalálkozón köszöntöttem az együttműködő partnerek megjelent képviselőit.

– Marcin Sokolowski Úrral, a Lengyel Nagykövetség konzuli osztályának vezetőjével tárgyaltam.

  1. augusztus 28.

– Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. általános vezérigazgató helyettesével, dr. Diglics Dániel Úrral egyeztettem Budapesten. 

  1. augusztus 25.

– Palkovics László oktatásért felelős Államtitkár Úr tanév-kezdésről tartott sajtótájékoztatóján voltam jelen a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.

  1. augusztus 18.

– Hargita Megye Tanácsának elnökével, Borboly Csaba Úrral találkoztam Lentiben.

  1. augusztus 07.

– Bali József Urat, a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját fogadtam irodámban.

  1. július 25.

– Zsálek Ferenc Úrral, Kerkateskánd polgármesterével egyeztettem kerékpárút-fejlesztéssel kapcsolatban.

– Györe Edina Asszonnyal, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatójával tárgyaltam.

  1. július 21-23.

– Hargita megyei elnök, Borboly Csaba Úr meghívására töltöttem 3 napot Erdélyben.

  1. július 17.

– Rendkívüli közgyűlést vezettem.

  1. július 14.

– Közlekedéstudományi Egyesület vezetőivel egyeztettem a Megyeházán tartandó rendezvény előkészületeiről.

  1. július 07.

– Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézetben tartott Semmelweis-napi rendezvényen köszöntöttem a jelenlévőket.

  1. július 05-06.

– Szlovén–magyar határon átnyúló együttműködési program 5. monitoring bizottsági ülésén voltam jelen Moravske Toplicén.

  1. július 03.

–  Lenti Kormányablakban az adóügyi ügyfélszolgálati tevékenységek igénybe vételének lehetőségéről tartott sajtótájékoztatón vettem részt.

– Dr. Vajda György Ph.D. osztályvezető főorvos urat, és Partics Andrea PR munkatárs asszonyt fogadtam irodámban.

  1. június 30.

– Két rohammentő átadásán voltam jelen a zalaegerszegi mentőállomáson.

  1. június 29.

– Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése új elnökét, Császár József Urat, és sportigazgatóját Kámán Ferenc Urat fogadtam irodámban.

– Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky téren állt emlékmű múzeumba kerüléséről szóló sajtótájékoztatón vettem részt.

  1. június 26.

– Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Zala megyei területi felelősével, Huszti Levente Úrral tárgyaltam.

  1. június 22.

– Közgyűlés soros ülését vezettem.

  1. június 21.

– Lubics Szilviával, Zala Megye Díszpolgárával tárgyaltam.

  1. június 20.

– Zalaszabarban köszöntöttem a Holnapocska táborban nyaraló kárpátaljai gyermekeket.

  1. június 14.

– Magyar Olaj –és Gázipari Múzeum igazgatóját, Tóth János Urat fogadtam irodámban.

  1. június 12.

– Dr. Lengyel Györgyi Közigazgatási Államtitkár Asszonnyal tárgyaltam az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

  1. június 09.

– Zalaegerszegi címeravató ünnepségen mondtam beszédet, és részt vettem a három határon túli magyar várossal történő baráti együttműködési szándéknyilatkozat aláírásán.

  1. június 02.

– MOBIL Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia rendezvény logisztikai/közlekedésfejlesztési nap megnyitóján egyeztettem Dr. Fónagy János Parlamenti Államtitkár Úrral.

  1. június 01.

– MOBIL Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia rendezvény járműipari/infokommunikációs nap megnyitóján folytattam egyeztetést Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter Úrral.

  1. május 31.

– Dr. Sifter Rózsa Kormánymegbízott Asszonyt fogadtam irodámban.

  1. május 27.

– Nemzetközi Térségi Kiállítás és Vásár Kulturális és Gasztronómiai Seregszemle című rendezvényen voltam jelen Felsőrajkon.

  1. május 26.

– TOP információs napok keretében tartott workshopon köszöntöttem a jelenlevőket a Megyeházán, és részt vettem az ezt követő sajtótájékoztatón.

  1. május 25.

– Ksenija Skrilec a Szlovén Köztársaság Nagykövet Asszonyát fogadtam Megyeházán.

  1. május 24.

–  Zala Megyei Klímakonferencián köszöntöttem a meghívottakat.

– Horváth Márton Úrral, a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával tárgyaltam.

  1. május 23.

– Lezsák Sándor Úrral, az Országgyűlés alelnökével tárgyaltam Budapesten.

  1. május 19.

– Zalaegerszegi járműipari tesztpálya alapkövének ünnepélyes elhelyezésén voltam jelen, ahol Orbán Viktor Miniszterelnök Úr is beszédet mondott.

  1. május 17.

– Mindszenty József emlékezete című tudományos konferencián vettem részt.

– Rendkívüli közgyűlés ülését vezettem.

– Kósa Lajos Úrnak, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének nemzeti konzultációról tartott fórumán jelentem meg.

  1. május 12.

– Zalaegerszeg Megyei Jogú Város ünnepi közgyűlésén voltam jelen.

  1. május 09.

– 74-es főútvonal Zalaegerszeg és Egervár közötti, Nagypáli község felé vezető útleágazásának ünnepélyes átadásán vettem részt.

  1. május 05.

– A TOP források felhasználásáról tartott sajtótájékoztatón vettem részt Cseresnyés Péter Államtitkár Úrral, valamint Manninger Jenő és Vigh László Miniszteri Biztos Urakkal.

  1. május 03.

– MÖOSZ közgyűlésén voltam jelen.

  1. április 28.

– A Közbeszerzési Hatóság és a Zala Megyei Kormányhivatal közös szakmai konferenciáján mondtam köszöntő beszédet.

  1. április 27.

– A közgyűlés soros ülését vezettem.

  1. április 21.

– Dr. Császár Gabriellával, a PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központ Igazgató Asszonyával tárgyaltam.

– Dr. Gyimesi Endre Urat, Zala megye díszpolgárát fogadtam irodámban.

  1. április 20.

– Rendkívüli közgyűlés ülését vezettem.

  1. április 19.

– Zala Megyei Területfejlesztési konzultációs fórum ülését vezettem.

  1. április 13.

– Mazzag Ferenc Urat, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét fogadtam irodámban.

– Holcim Hungária Kft. ügyvezetőjével tárgyaltam.

  1. április 07.

– Arnhoffer András Úrral, a Zalavíz Zrt. vezérigazgatójával egyeztettem.

  1. április 06.

– Tóth Zoltán Úrral, az OTP Bank Lenti igazgatójával tárgyaltam.

  1. április 05.

– Pannon Európai Területi Társulás közgyűlésén mondtam köszöntőt a Megyeházán.

  1. április 01.

– Dobronak község Kézművességek Háza ünnepélyes alapkőletételénél és az I. Nemzetközi Hímestojás Kiállítás megnyitóján vettem részt, ahol jelen volt Potápi Árpád Nemzetpolitikáért felelős Államtitkár Úr is.

  1. március 30.

– Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány országos mikrohitel konferenciáján mondtam köszöntőt Lentiben.

  1. március 28.

– Zalaapáti polgármesterét, Vincze Tibor Urat fogadtam irodámban.

– Resznek polgármesterével, Kercsmár István Úrral tárgyaltam.

  1. március 25.

– ZTE Aréna ünnepélyes avatóján voltam jelen.

  1. március 23.

– Dr. Perényi Zsigmond Úrral, a Miniszterelnökség Nemzetközi helyettes államtitkárával egyeztettem.

  1. március 20.

– Dr. Földes Gyula Úrral, Magyarország Lendvai Főkonzuljával tárgyaltam.

  1. március 17.

– A térség polgármestereivel egyeztettem Szilvágyon.

  1. március 16.

– Dr. Árok Krisztinát, a Zala Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv Igazgató Asszonyát fogadtam irodámban.

  1. március 14.

– Sajtóreggeli keretében köszöntöttük a sajtó munkatársait a Zala Megyei Kormányhivatal, a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége, Zalaegerszegi Tankerületi Központ, Zala Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság, és a Zala Megyei Rendőrség vezetőivel.

– Lendván koszorúztam az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepségen.

  1. március 13.

– Dong Thap provincia egészségügyi és önkormányzati delegációját fogadtam Vietnámból a Megyeházán.

  1. március 10.

– Az R76-os gyorsforgalmi útról tartott államtitkári egyeztetésen vettem részt Palkovics László Oktatásért felelős Államtitkár Úrral, Lepsényi István Gazdaságfejlesztésért és – szabályozásért felelős Államtitkár Úrral, Kara Ákos Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős Államtitkár Úrral, Manninger Jenő Zala megyei fejlesztési miniszteri biztos Úrral, Vigh László Zalai járműipari tesztpályáért felelős miniszteri biztos Úrral, Rigó Csaba Úrral, a Közbeszerzési Hatóság elnökével, dr. Sifter Rózsa Kormánymegbízott Asszonnyal, Balaicz Zoltán Polgármester Úrral.

– Lenti Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet hölgy dolgozóit köszöntöttem nőnap alkalmából.

– Czupi Magdolnával, Csesztreg Polgármester Asszonyával találkoztam Csesztregen.

  1. március 09.

– Kövér László Úrral, az Országgyűlés elnökével tárgyaltam.

  1. március 08.

– Kajári Attila Úrral, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Zalaegerszegi Tankerületének igazgatójával egyeztettem.

  1. március 07.

– Az OTP Bank Zalaegerszegi Igazgatóságától Horváth Mária Önkormányzati Vezető Asszonnyal, Gál Zsolt Ügyfélkapcsolati Igazgató Úrral tárgyaltam az európai uniós fejlesztésekkel kapcsolatos lehetőségekről.

– Köröcz Kálmán Urat köszöntöttem Kálócfán otthonában.

  1. március 01.

– Interreg V-A Szlovénia-Magyarország együttműködési program 2014-2020 keretében meghirdetett Nyílt Pályázati Felhívás és Pályázati Csomag bemutatását szolgáló kétnyelvű tájékoztató workshopon vettem részt a Megyeházán.

  1. február 28.

– Györe Edinával, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének Igazgató Asszonyával tárgyaltam.

– Dr. Halász Gabriellával, a Zala Megyei Kórház Főigazgató Asszonyával tárgyaltam.

  1. február 27.

– Balaicz Zoltán Polgármester Úrral egyeztettem irodájában.

  1. február 25.

– Budapesten, az utazás kiállításon vettem részt.

  1. február 24.

– Vigh László év eleji sajtótájékoztatóján voltan jelen Dr. Halász Gabriella, dr. Besenczi Árpád, dr. Sifter Rózsa, Balaicz Zoltán, Frauenhoffer Márta, Horváth A. Attila társaságában.

– Büntetés-végrehajtási Intézet 2016. évi tevékenységét értékelő, és a 2017. évi feladatokat meghatározó értekezletén jelentem meg.

  1. február 21.

– Rosta Gyula Úrral, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatójával tárgyaltam.

  1. február 20.

– Kovács Péter Úrral, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatóság Lenti Mérnökség mérnökségi vezetőjével egyeztettem.

– Zala Megyei Rendőr-főkapitányság évértékelő értekezletén voltam jelen.

  1. február 20.

– Kovács Péter Úrral, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatóság Lenti Mérnökség mérnökségi vezetőjével egyeztettem.

– Zala Megyei Rendőr-főkapitányság évértékelő értekezletén voltam jelen.

  1. február 17.

– Dr. Farkas Tibor Úrral, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetőjével tárgyaltam.

 február 15.

– Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége közgyűlésének ülésén vettem rész Budapesten.

  1. február 14.

– Mészáros Ferenc Úrral a Páneurópai Piknik 30. évfordulójának szervezéséről tárgyaltunk.

– Manninger Jenő Úrral, Zala megyei fejlesztési miniszteri biztossal tárgyaltam.

  1. február 13.

– Vajda László Úrral, a Zala Megyei Közgyűlés Nemzetiségi Bizottságának elnökével egyeztettem.

– Netta-Pannonia Kft. ügyvezetőjével, Horváth Balázs Úrral tárgyaltam.

– Dr. Molnár András Urat, a Tel-Info Bt. elnökségi tagját fogadtam irodámban.

– Dr. Kaszás Anitával, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának Igazgató Asszonyával tárgyaltam.

  1. február 08.

– Farkas Szilárd Urat, Letenye polgármesterét fogadtam irodámban.

– Szabadics Zoltán Úrral, a Holnapocska tábor alapítójával tárgyaltam.

  1. január 31.

– Manninger Jenő Úrral, Zala megyei fejlesztési miniszteri biztossal egyeztettem.

  1. január 27.

– Bali József Úrral a hulladékgazdálkodás aktuális kérdéseiről tárgyaltam.

 január 26.

– A közgyűlés soros ülését vezettem.

  1. január 25.

– Halinka Péter Úrral, a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. határon átnyúló projektek igazgatójával, Kovács István Úrral Promen Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatójával, és Kovács Károly Úrral egyeztettem a határon átnyúló projektekről.

  1. január 24.

– Dr. Hitesy Ágnessel, a Hitesy Bartucz Hollai Euroconsulting Kft. Ügyvezető Asszonyával a határon átnyúló pályázatokról egyeztettünk.

  1. január 19.

– Nagy Ferenc Úrral, Türje község polgármesterével tárgyaltam az aktuális fejlesztésekről.

2017. január 18.

– Pavlicz Lajos urat, Murakeresztúr polgármesterét fogadtam irodámban.

– Balogh Ferenc urat, Gosztola polgármesterét fogadtam irodámban.

  1. január 17.

– Sajtótájékoztatón vettem részt a Lenti Thermal Hotel Balance vezetőjével.

  1. január 16.

– Szlovén-magyar határmenti együttműködési program monitoring bizottsági ülésén voltam Gosztolán.

  1. január 11.

– Egri Gyula úrral, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójával tárgyaltam.

– Kajári Attila urat, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatóját fogadtam irodámban.

  1. január 10.

– Magyar Posta dolgozóit köszöntöttem Lentiben, Horváth László polgármester úrral újév alkalmából.

  1. január 07.

– Lenti város napja alkalmából rendezett ünnepségen voltam jelen. Ünnepi köszöntőt Dr. Palkovics László úr, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára mondta.

  1. január 04.

– Interjút adtam a Zalai Krónikának.

  1. december 16.

– Dr. Hetési Ferenc Szakorvosi Rendelő évzáró rendezvényén köszöntöttem a dolgozókat.

  1. december 14.

– Lackner László urat, a Pannon Tükör íróját fogadtam a Megyeházán.

– Megyei Államigazgatási Kollégium ülésén vettem részt a Megyeházán.

  1. december 13.

– LOG VALVE ügyvezető igazgatójával, Kovács Imre úrral tárgyaltam.

– Pannon ETT közgyűlésén jelentem meg Lendván.

  1. december 12.

– Horváth László úrral, Lenti polgármesterével egyeztettem.

  1. december 09.

– Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Erdészeti Osztályának helyet adó felújított épület átadásán mondtam köszöntőt Zalaegerszegen.

  1. december 08.

– Manninger Jenő miniszteri biztos úrral tárgyaltam.

  1. december 07.

– Egri Gyula urat, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját fogadtam irodámban.

  1. december 05-06.

– Szlovén-magyar határmenti együttműködési program monitoring bizottsági ülésén voltam Mariborban.

  1. december 01.

– Zala Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitányi értekezletén tartottam előadást a Megyeházán.

  1. november 30.

– Széles Gábor úr nagyvállalkozóval tárgyaltam.

– Bak-Zalatárnok felújított útszakasz átadásán jelentem meg.

  1. november 25.

– Dr. Lengyel Györgyi az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkárával tárgyaltam.

  1. november 23.

– Megyei közgyűlés soros ülését vezettem.

  1. november 20.

– Lenti Thermal Hotel Balance Szálloda megnyitóján voltam jelen. Az ünnepi köszöntőt Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke mondta.

  1. november 18.

– Szociális munka napja alkalmából rendezett ünnepségen adtam át Zala Megye Címere Emlékplakett díjat Zalaszentlászlón.

– Lentiben köszöntöttem az egészségügyi dolgozókat.

  1. november 17.

– Széchenyi Programiroda szervezésében „Közel a segítség” – országos konferenciasorozatán tartottam előadást Zalaegerszegen.

– Dr. Sipos Gyula rendőrfőkapitány úrral tárgyaltam.

  1. november 16.

– Középfokú (gimnáziumi és szakgimnáziumi) beiskolázással kapcsolatban egyeztető megbeszélésen vettem részt Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában.

-TOP100 Zala megye gazdasága 2016 című kiadvány bemutató rendezvényén voltam jelen.

  1. november 14.

– Zala Megyei Foglalkoztatási Fórum alakuló ülését nyitottam meg, ahol sor került a paktumszerződés ünnepélyes aláírásra.

  1. november 11.

– Szabóné Mileji Ágota asszonnyal, a Magyar Államkincstár Zala megyei igazgatójával tárgyaltam.

  1. november 10.

– 86. sz. főút Zalalövő elkerülő szakasz ünnepélyes átadásán jelentem meg.

  1. október 27.

– Manninger Jenő Úrral, Zala megyei fejlesztési miniszteri biztossal egyeztettem.

  1. október 26.

– Györe Edina Asszonnyal, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatójával tárgyaltam.

  1. október 20.

– Oláh Gábor Úrral, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárával egyeztettem.

  1. október 19.

– Gaál Zsuzsa Asszonyt fogadtam irodámban a Muravidéki Magyar Rádiótól.

– Dr. Kovács Zoltán Úrral, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkárával tárgyaltam.

  1. október 18.

– „MesÉLJ jogosan” – Gyermekjogi szakmai napon mondtam köszöntő beszédet a Megyeháza Deák Ferenc termében.

– Dr. Sipos Gyula Urat, Zala Megye Rendőrfőkapitányát fogadtam irodámban.

– Kovács Károly Úrral a megyei foglalkoztatási paktumról egyeztettünk.

– Ekler Elemér Úrral, a Zalatáj Kiadó felelős kiadó-főszerkesztőjével tárgyaltam irodámban.

  1. október 13.

– Dr. Nemcsok Dénes Úrral, a környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkárral tárgyaltam Budapesten a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban.

  1. október 12.

– A zalaegerszegi járműipari tesztpálya megvalósítása érdekében Vigh László Úr miniszteri biztossá történő kinevezéséről szóló sajtótájékoztatón vettem részt.

– Háry András Úrral, az ipari parkok fejlesztési igazgatójával tárgyaltam a tesztpályával kapcsolatos feladatokról.

– Weingartner Balázs Úrral, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordinációs és Vagyonkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatójával egyeztettem.

– Magyar József Úrral, Magyarország zágrábi nagykövetével tárgyaltam.

– Doucha Ferenc Urat, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumi elnökét fogadtam irodámban.

  1. október 01.

– Lenti Polgármesteri Hivatalban vettem ki választási esküt a zalaegerszegi szavazókörökbe delegált Molnár Lilla Andreától, Purger Nórától és Kondor Bencétől. 

  1. szeptember 29.

– Zalai olimpikonokat, és paralimpikonokat köszöntöttem a Megyeháza Deák Ferenc termében.

– Dr. Farkas Tibor Urat, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetőjét fogadtam irodámban.

  1. szeptember 28.

– Lentiben a XV. Országos Víziközmű Szerelőversenyen mondtam megnyitó beszédet.

  1. szeptember 27.

– Vitályos Eszter Asszonnyal, az Európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárral tárgyaltam a Miniszterelnökségből.

  1. szeptember 23.

– „Párbeszéd a polgárokkal” elnevezésű rendezvényen hallgattam meg Dr. Navracsics Tibor Úrnak, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosának és Maja Makovec Brencic Asszonynak, a Szlovén Köztársaság oktatási, tudományos és sport miniszterének előadását Lendván.

  1. szeptember 22.

– Rédics, Baglad, Belsősárd, Bödeháza, Gáborjánháza, Gosztola, Külsősárd, Resznek, Szijártóháza, Zalaszombatfa polgármestereivel egyeztettem Rédicsen.

  1. szeptember 20.

– Dr. Vajda György Ph.D. osztályvezető főorvos Urat fogadtam irodámban.

– Csesztreg, Alsószenterzsébet, Felsőszenterzsébet, Kerkafalva, Kerkakutas, Magyarföld, Márokföld, Nemesnép, Ramocsa, Szentgyörgyvölgy polgármestereivel egyeztettem Csesztregen.

  1. szeptember 17.

– Ünnepi megyegyűlést vezettem, ahol a megyei kitüntetéseket átadására került sor Dr. Navracsics Tibor Úrral, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosával.

  1. szeptember 16

–  Manninger Jenő Úrral, Zala megyei fejlesztési miniszteri biztossal tárgyaltam.

– Szalay Annamária emléktáblájának avatásán vettem részt Zalaegerszegen a Városi Hangverseny- és Kiállító teremben, ahol tárgyaltam Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter Úrral.

– Rétvári Bence Úr, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának az előadásán vettem részt.

  1. szeptember 15.

– A Zala Megyei Önkormányzat által már átadott víziközmű vagyonhoz kapcsolódó ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges szerződést írtunk alá Szentgyörgyvölgy polgármesterével, Varga Zsuzsanna Asszonnyal, Nemesnép polgármesterével, Szép Dezső Úrral, Márokföld alpolgármesterével, Bedő Katalin Asszonnyal Dr. Domé Judit ügyvéd jelenlétében.

  1. szeptember 14.

– Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének közgyűlésén képviseltem az önkormányzatot.

  1. szeptember 10.

– I. Zalai Mentő Piknik elnevezésű rendezvényen vettem részt.

– X. Göcseji Szilvafesztiválon mondtam köszöntőt Szilvágyon.

  1. szeptember 05.

– Dr. Palkovics Lászlóval, az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkárával egyeztettem.

– Szlovéniában a lendvai magyar főkonzulátus ünnepélyes megnyitásán vettem részt.

  1. augusztus 26.

– Ódor Lászlót, Zalamerenye polgármesterét fogadtam irodámban.

  1. augusztus 18.

– Arnhoffer Andrással, a Zalavíz Zrt. vezérigazgatójával egyeztettem.

– Nagy Andrással, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatójával tárgyaltam.

  1. augusztus 16.

– Skoda Szabolcsot, az Országos Mentőszolgálat lenti mentőállomásának mentőtisztjét fogadtam irodámban.

  1. augusztus 11.

– Kiss Györggyel, Nova plébánosával pályázatokról egyeztettünk.

  1. augusztus 03.

– Dr. Peer Gabriellát, a Zala Megyei Idősek Otthona háziorvosát fogadtam irodámban.

  1. augusztus 02.

– Nagy Ferenccel, Türje polgármesterével egyeztettem TOP pályázatokról.

  1. augusztus 01.

– Zalaszabarban táborozó kárpátaljai gyerekeket látogattam meg a Holnapocska Táborban.

  1. július 30.

– A Magyar Államkincstár XXIV. kincstár kupa sporteseményén jelentem meg.

  1. július 29.

– Vincze Anna Lucát, Zala megyei vezető mentőtisztet fogadtam irodámban.

  1. július 21.

– Oláh Gábor Úrral, a Nemzetgazdasági Minisztérium Közigazgatási Államtitkárságának regionális fejlesztési politikáért felelős helyettes államtitkárával egyeztettem.

  1. július 20.

– Horváth Lászlóval, Lenti város polgármesterével tárgyaltam TOP-os projektekről.

  1. július 19.

– Baracskai Józseffel, Zalaszentgrót polgármesterével egyeztettem a város jövőbeni elképzeléseiről.

  1. július 18.

– Balatonfüreden a balatoni turizmussal kapcsolatos egyeztetésen vettem részt dr. Bienerth Gusztávval, a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos úrral, dr. Guller Zoltánnal, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójával, dr. Princzinger Péterrel, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettesével.

  1. július 15.

– Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet új igazgatója, Tóth Gábor bemutatkozó beszélgetésen volt nálam, Dombainé Arany Veronika szociális referens kíséretében.

– Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Kassai Zoltánt fogadtam irodámban.

– Robert Ščap-pal, Kobilje polgármesterével határon átnyúló pályázatokról egyeztettünk.

– Lenti Polgármesteri Hivatal dolgozóit köszöntöttem köztisztviselők napi rendezvényen.

  1. július 14.

– Szabó Józsefnével, Mikekarácsonyfa polgármesterével tárgyaltam a településen.

– Bejáráson vettem részt a lenti fűrészüzem egységében.

  1. július 11.

– Szabadics Zoltánnal, a Holnapocska tábor alapítójával tárgyaltam.

– Dr. Veres András szombathelyi megyés püspök áthelyezésével kapcsolatos záró eseményen vettem részt.

  1. július 04.

– Zala megye hulladékgazdálkodásával kapcsolatos megbeszélésen jelentem meg.

  1. július 01.

– Edelmann Hungary Packaging Zrt. új telephelyének ünnepélyes avatásán jelentem meg.

– Zala Megyei Kormányhivatal állománygyűlésén közös találkozón vettem részt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Úrral és Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár Úrral.

  1. június 29.

– Lentiben Semmelweis napon vettem részt, ahol Dr. Lengyel Györgyivel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkár asszonyával közösen köszöntöttük az egészségügyi dolgozókat.

  1. június 28.

– Alsópáhok polgármesterével, Czigány Sándorral a település problémáiról egyeztettünk.

– Polgár Tiborral, a Nyugat- Pannon Terület-és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Nonprofit Kft. stratégiai igazgatójával tárgyaltam a határon túli pályázatokról.

  1. június 16.

– Megyei közgyűlés soros ülését vezettem.

  1. június 14.

– Rétvári Róbertet, Zalaszentgróti Járási Hivatal vezetőjét fogadtam irodámban.

– Farkas Szilárddal, Letenye polgármesterével tárgyaltam a TOP pályázatokkal kapcsolatban.

  1. június 10.

– Kovács Dezsővel, Zalaszentgyörgy polgármesterével tárgyaltam.

– Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Dísztermében Balaicz Zoltán Polgármester Úrral ünnepélyes keretek között fogadtuk Zalaegerszeg testvérvárosi delegációit.

  1. június 06.

– Kovács Károly szakértővel a megyei foglalkoztatási paktum tartalmáról egyeztettünk.

  1. június 01.

– A Terület – és Településfejlesztési Operatív Program Döntés-előkészítő Bizottságának alakuló ülésén vettem részt.

  1. május 31.

– Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ dolgozóit köszöntöttem Lentiben.

  1. május 28.

– Felsőrajki Nemzetközi Térségi Kiállítás és Vásár Kulturális Gasztronómiai Seregszemléjén vettem részt.

  1. május 24.

– Czukor József Úrral, a Miniszterelnök külpolitikai főtanácsadójával tárgyaltam.

  1. május 23.

– Baracskai Józseffel, Zalaszentgrót polgármesterével, Balogh Gáborral, és Beke Lászlóval Zalaszentgrót alpolgármestereivel egyeztettem.

  1. május 21.

– Cseresnyés Péter Úrral, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárával tárgyaltam.

  1. május 20.

– Manninger Jenő Úrral, Zala megyei fejlesztési miniszteri biztossal egyeztettem.

  1. május 19.

– Oláh Gábor Úrral, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési politikáért felelős helyettes államtitkárával egyeztettem Budapesten.

  1. május 18.

– Nagy Andrást, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatóját fogadtam irodámban.

  1. május 17.

– Kajári Attilával, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Zalaegerszegi Tankerületének igazgatójával egyeztettem.

  1. május 13.

– Györe Edinával, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatójával tárgyaltam.

– Zalaegerszeg város ünnepi közgyűlésén jelentem meg.

  1. május 09.

– Könyves Gáborral, Söjtör polgármesterével tárgyaltam.

– Nagy Zoltán megyegyűlési képviselőt és Dr. Balogh Miklóst fogadtam irodámban.

– Dézsi Attilával, Zalaszántó polgármesterével, Barcza Balázzsal, Várvölgy polgármesterével és Kovács Jánossal, Vindornyalak polgármesterével egyeztettem irodámban.

  1. május 05.

– CETC-EGTC testületi ülésén és a stratégiai központ megnyitóján voltam jelen a Megyeházán.

  1. május 04.

– Perényi Zsigmond Úrral, a Miniszterelnökség Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárságának nemzetközi helyettes államtitkárával egyeztettem Budapesten a szlovén magyar határon átnyúló programokról.

  1. április 29.

– Gróf Bethlen István bronzszobrának avatásán vettem részt Nagykanizsán.

– Palkovics László Úrral, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkárával találkoztam.

  1. április 28.

– Megyei közgyűlés soros ülését vezettem.

  1. április 19.

– Megyei Jogú Városok Szövetsége jegyzői kollégiumi ülésén vettem részt.

  1. április 15.

– Csepreghy Nándor úrral, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhelyettessel egyeztettünk a Balaton kiemelt üdülőövezeteiről.

  1. április 12.

– Erdős Krisztinával, az Európai Konzorcium Regionális Fejlesztési Nonprofit Kft. projekt menedzserével tárgyaltam a közvetlen brüsszeli pályázatokról és a central europe programokról.

  1. április 11.

– Oláh Gábor úrral, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárával egyeztettünk a TOP programokkal kapcsolatban.

  1. április 08.

– Samodai Imrét, a Széchenyi Programiroda Nyugat-dunántúli Regionális igazgatóját fogadtam irodámban.

  1. április 07.

– Puskás Zoltánnal, Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatójával találkoztam.

– Somogy Megyei Önkormányzat alelnökével, Muraköz és Kapronca-Kőrös megyei fejlesztési ügynökségek munkatársaival folytattam megbeszélést a horvát-magyar pályázati együttműködési lehetőségekről, közös projektek generálásáról.

  1. április 05.

– Horváth Lászlóval, Lenti polgármesterével tárgyaltam a TOP pályázatokkal kapcsolatosan.

  1. április 04.

– Rákossy Balázzsal, az Európai uniós források felhasználásáért felelős Államtitkár Úrral egyeztettem a GINOP pályázatokról.

– dr. Ruszinkó Ádám úrral, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkárával egyeztettem gyógyhely fejlesztésekkel kapcsolatosan.

  1. március 29.

– Fábiánné Horváth Andreát, Pölöskefő HVB megbízott tagját fogadtam irodámban eskütételre.

  1. március 25.

– Flaskár Ilona Juditot, Pölöskefő HVB megbízott tagját fogadtam irodámban eskütételre.

  1. március 24.

– Németh Zsuzsannát, az Orfeum Vándorszínház programszervezőjét fogadtam irodámban.

  1. március 23.

– Vitályos Eszterrel, az Európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárral tárgyaltam az határon átnyúló források felhasználásáról.

– Dr. Nemcsok Dénes Sándor Környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkárral egyeztettem a KEHOP-os források felhasználásával kapcsolatban.

  1. március 17.

– Rendkívüli közgyűlést vezettem.

  1. március 16.

– Soós Endrénével, Rédics Község Önkormányzat polgármesterével, Szép Zsuzsannával, Rédicsi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzővel, és Rosta Gyulával, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatójával az IronCurtainCycling című szlovén-magyar projekt keretében Tenke-hegy és Lendva-hegy között kialakítandó úttal kapcsolatos egyeztetést folytattam.                   -Fenti tárgyú témával kapcsolatban egyeztettem a már felsorolt vezetőkkel valamint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt munkatársaival, és a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársaival.

  1. március 14.

– Lendván március 15-ei koszorúzáson, és az azt követő megemlékezésen vettem részt.

  1. március 11.

– Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet dolgozóit köszöntöttem Lentiben.

  1. március 10.

– Sajtóreggelin köszöntöttem a sajtó résztvevőit a Deák teremben.

– Vugrinecz Józseffel, Gellénháza polgármesterével találkoztam a TOP források felhasználása céljából.

  1. március 09.

– Dr. Sipos Gyula Zala Megyei Rendőr-főkapitány úrral tárgyaltam.

  1. március 08.

– Viziközmű vagyon ingatlan-nyilvántartási átvezetéséről szóló szerződést írtam alá Zalabaksa, Csesztreg, Kozmadombja, Kálócfa, Pórszombat, Kerkabarabás község önkormányzataival.

  1. március 03.

– Szabóné Mileji Ágotával, a Magyar Államkincstár Zala megyei igazgatójával egyeztettem az uniós források felhasználásáról.

  1. március 01.

– Sámel Józsefnek, a Balatoni Krónika felelős szerkesztőjének adtam interjút.

– Zalaegerszegi TV Egerszegi Esték című beszélgetős élő műsorában szerepeltem.

  1. február 25.

– Dr. Boris Jesih-vel, Szlovén Köztársaság szentgotthárdi főkonzuljával tárgyaltam.

  1. február 24.

– Horváth Lászlóval, Lenti polgármesterével egyeztettem a város jövőbeni fejlesztési elképzeléseiről.

  1. február 22.

– Dr. Molnár Andrást, a Balatoni Kónika főszerkesztőjét fogadtam irodámban.

– Konczér Katalinnal, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Irodájának vezetőjével tárgyaltam.

– Farkas Szilárddal, Letenye polgármesterével beszéltük át a település fejlesztési lehetőségeit.

– Süle Bélával, Kiscsehi polgármesterével beszéltük át a település fejlesztési lehetőségeit.

  1. február 19.

– Mórocz Józseffel, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatójával tárgyaltam.

  1. február 17.

– Kövér László Házelnök Úrral, és Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökével találkoztam és egyeztettem Dobronakon.

  1. február 16.

– MÖOSZ ülésén vettem részt Budapesten, majd Orbán Viktor Miniszterelnök Úr egyeztetett a megyei elnökökkel a TOP források felhasználásáról.

  1. február 11.

– Sabján Sándorral, a Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola igazgatóhelyettesével egyeztettem a szakképzés lehetőségeiről.

– Varga Zsuzsannával, Szentgyörgyvölgy polgármesterével tárgyaltam a fejlesztési lehetőségekről.

  1. február 10.

– Vargovics Józsefnét, a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, és Bene Csabát fogadtam irodámban.

– Zalaegerszegi Törvényszék épületének falánál elhelyezett Zumbók Ferenc emléktábla avatásán vettem részt.

  1. február 09.

-Németh Zsoltot, a Keszthelyi TV vezetőjét fogadtam irodámban.

– Simon Zoltánnal, Csörnyefölde polgármesterével, és Stefanec Máriával, Muraszemenye polgármesterével egyeztettünk pályázati lehetőségekről.

– Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság éves beszámoló rendezvényén vettem részt.

  1. február 08.

– Frauenhoffer Mártával, a Zalaegerszegi Televízió igazgatójával tárgyaltam a jövőbeli együttműködés reményében.

– Csite Andrással, a HÉTFA Kutatóintézet Kft. ügyvezetőjével egyeztettem uniós pályázati lehetőségekről.

– Bangó Dezsőt, a Puszika Oszika Csónaktúra fesztivál főszervezőjét fogadtam irodámban.

  1. február 04.

– Dr. Kaszás Anitát, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatóját fogadtam irodámban.

  1. február 03.

– A zalaegerszegi mentőállomás lehetséges jövőbeni fejlesztésével kapcsolatos megbeszélésen vettem részt Balaicz Zoltán Polgármester Úr irodájában.

  1. január 30.

– Pákai egyházi bálban képviseltem a Zala Megyei Önkormányzatot.

  1. január 29.

– Dr. Babati Szabolccsal, a Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya Főosztályvezetőjével, és Kovács Károllyal egyeztettem a megyei foglalkoztatási paktumról.

  1. január 28.

– Zalaegerszeg Megyei Jogú Város évindító egyeztetésén jelentem meg.

– Megyei közgyűlés soros ülését vezettem.

  1. január 27.

– Jagasics Jánossal, a Zala Polgári Körök Egyesületének elnökével tárgyaltam.

  1. január 25.

– Rosta Gyulát, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatóját fogadtam irodámban.

– Dr. Halász Gabriellával, a Zala Megyei Kórház főigazgatójával tárgyaltam.

  1. január 21.

– A Külgazdasági és Külügyminisztériumban tárgyaltam Magyar Leventével, gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkárral.

  1. január 20.

– Tuczainé Régvári Mariettával, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatójával beszéltük át a nagylengyeli fejlesztési lehetőségeket.

– Orsós Tiborral, a Zala Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökével tárgyaltam az együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról.

– Horváth Ritával, a Zala Megyei Civil Információs Centrum vezetőjével beszéltem át a határon átnyúló kapcsolatok lehetőségeit.

– Németh Gézával, Becsehely polgármesterével, és Molnár Zoltánné alpolgármester asszonnyal tárgyaltam a fejlesztési lehetőségekről.

– Anton Balazsekkel, Lendva polgármesterével, és munkatársaival egyeztettem a határon átnyúló programokról.

  1. január 19.

– Mórocz Józseffel, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei igazgatójával a TOP források felhasználásáról tárgyaltam.

– Soós Endrénével, Rédics polgármesterével egyeztettem Rédics község fejlesztési elképzeléseiről.

– Czupi Magdolnával, Csesztreg polgármesterével a község fejlesztési elképzeléseiről tárgyaltam.

– Czapári Mártonnal, Tótszentmárton polgármesterével egyeztettem a fejlesztési elképzelésekről.

  1. január 18.

– Nagy Istvánnal, Szécsisziget polgármesterével egyeztettem a TOP források felhasználásáról.

– Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, és Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársaival tárgyaltam a szlovén-magyar határon átnyúló pályázatban szereplő kerékpárút építéséről.

  1. január 15.

– Czirok Dénessel, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének elnökségi tagjával egyeztettem.

  1. január 14.

– Péntek Katalinnal, Szilvágy község polgármesterével, és Tánczos Lászlóval, Pórszombat község polgármesterével tárgyaltam a TOP források felhasználásáról.

  1. január 13.

– Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadását hallgattam meg.

– Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott asszonnyal tárgyaltam.

  1. január 12.

– A TOP keretében benyújtásra kerülő megyei foglalkoztatási paktummal kapcsolatosan megbeszélést folytattam dr. Babati Szabolccsal, a Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának főosztályvezetőjével, és Kovács Károllyal.

– Manninger Jenő miniszteri biztos úrral, Vigh László országgyűlési képviselő úrral, Bene Csaba alelnök úrral egyeztettem az uniós források felhasználásáról.

  1. január 09.

– Lenti „Város Napja” alkalmából rendezett ünnepségen voltam jelen.

  1. január 08.

– Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata által rendezett újévi fogadáson vettem részt.

  1. január 07.

– Kovács Károllyal a megjelent TOP pályázatok megyei vezetőpartner szerepével kapcsolatban tárgyaltam.

  1. január 06.

– Dr. Gyimesi Endrével, és Molnár Andrással a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának igazgatójával tárgyaltam a levéltár szerepéről a határon átnyúló programokban.

  1. január 05.

– Nova polgármesterével, Lendvai Jenőnével tárgyaltam a TOP források felhasználásáról.

  1. december 23.

– Lentiben épülő szálloda sajtótájékoztatóján voltam jelen.

  1. december 22.

– Szemes Péter irodalomtörténésszel találkoztam az aktuális könyvbemutatója kapcsán.

– Tóth Szabolccsal, a Zalaszám Informatika Infrastruktúra Üzletágának igazgatójával tárgyaltam a 2016. évi tervekkel kapcsolatban.

  1. december 21.

– Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjével, Halász Sándorral tárgyaltam.

– Skrabut Évával tárgyaltam a Zala Megyei Népművészeti Egyesület részvételének lehetőségéről a szlovén-magyar határon átnyúló programokban.

  1. december 18.

– Busa Csabával, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgató-helyettesével tárgyaltam a Zala megyei autóbusz közlekedés aktuális kérdéseiről.

– Kövecsesné Takács Tündével egyeztettem Zala megye megjelenéséről a Magyar Idők új konzervatív napilapban.

– 2015. évi „Zalaegerszegért” díjak ünnepélyes átadásán köszöntöttem a megyei önkormányzat nevében a rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 130 éves évfordulóját ünneplő Zalaegerszeg városát.

  1. december 17.

– „Eszközállomány-fejlesztés és korszerűsítés a Zala Megyei Kórházban” című TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0050 számú pályázat ünnepélyes projektzáró rendezvényén jelentem meg.

– Szeder-Kummer Máriával tárgyaltam a Zalai Falvakért Egyesület részvételének lehetőségéről a szlovén-magyar határon átnyúló programokban.

– Pordán Krisztinával, és Tóth Petrával tárgyaltam a Zala Megyei Fejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. részvételének lehetőségéről a szlovén-magyar határon átnyúló programokban.

– Varga Eszter tárgyaltam a Zalai Borút Egyesület részvételének lehetőségéről a szlovén-magyar határon átnyúló programokban.

  1. december 16.

– Anton Balazsekkel, Lendva polgármesterével, Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökével a határon átnyúló projektek előkészítéséről tárgyaltam Lendván.

– Lenti polgármesteri hivatal dolgozóit köszöntöttem.

  1. december 15.

– Vajda Lászlóval, a Zala Megyei Közgyűlés Nemzetiségi Bizottságának elnökével egyeztettem.

– Mórocz Józseffel, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatóságának igazgatójával tárgyaltam.

  1. december 14.

– Az Edelmann Hungary Packaging Zrt. új telephelyén történő helyszíni bejárásán vettem részt. Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úrral tárgyaltam.

  1. december 12.

–  2015-5.7.0 „Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése” című pályázatok záró rendezvényén mondtam köszöntőt Lentiben.

  1. december 11.

– Páka község önkormányzati közfeladatokat ellátó épületeinek energetikai korszerűsítési ünnepségén mondtam köszöntő beszédet.

  1. december 10.

– Dr. Hitesy Ágnessel, a Hitesy Bartucz Hollai Euroconsulting Kft. ügyvezetőjével és Kovács Károllyal a szlovén-magyar és horvát-magyar határon átnyúló pályázatokról egyeztettünk.

  1. december 09.

– Zala Megyei Államigazgatási kollégium ülésén vettem részt.

  1. december 08.

– Dömötör Eszterrel, az RFÜ munkatársával egyeztettem a folyamatban lévő projektekkel kapcsolatban.

  1. december 03.

– Megyei közgyűlés soros ülését vezettem.

2015. november 28.

– Lentikápolna városrész útavató ünnepségén vettem részt.

  1. november 27.

– Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlésén vettem részt.

– „Zala Megyei Kórház képalkotó diagnosztikai egészségügyi eszközparkjának modernizálása alacsony energiafelhasználású MRI berendezéssel” című KEOP-5.6.0/E/15-2015-0003 számú pályázat ünnepélyes projektzáró MRI átadó rendezvényén képviseltem az önkormányzatot.

  1. november 26.

– Zala Megyei Védelmi Bizottság soros ülésén jelentem meg.

– Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlésén vettem részt.

  1. november 25.

– Pedagógiai Szakszolgálat által szervezett „Láss a felszín alá 3.” egészségügyi tájékoztató kiadványt bemutatni hivatott rendezvényén mondtam pohárköszöntőt.

– Vadas Zsuzsának, a Zalai Napló szerkesztőjének adtam év végi interjút a Zala Megyei Önkormányzat által ellátott feladatokkal kapcsolatosan.

  1. november 24.

– Csepreghy Nándor Parlamenti Államtitkár Úrral egyeztettem Budapesten.

– OTP Bank Dél-dunántúli Régiójának Zala megyei évzáró rendezvényén jelentem meg.

  1. november 23.

– Farkas Szilárddal, Letenye polgármesterével tárgyaltam irodámban.

  1. november 20.

– Dr. Halász Gabriellát, a Zala Megyei Kórház főigazgatóját fogadtam irodámban.

  1. november 18.

– Győr-Sopron Megyei Közgyűlés elnökével, Németh Zoltánnal, és a Vas Megyei Közgyűlés elnökével, Majthényi Lászlóval, és Breznovits István ügyvezető igazgatóval egyeztettem az RFÜ működésével kapcsolatban Szombathelyen.

– a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft taggyűlésén vettem részt.

  1. november 17.

– Szociális munka világnapja alkalmából köszöntöttem a Megyeházán tartott ünnepi rendezvényen a szociális és gyermekvédelmi intézmények munkatársait és Zala megye címere emlékplakettet adtam át Varga Lászlónénak, a magyarszerdahelyi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete szociális és mentálhigiénés munkatársának.

  1. november 16.

– Dr. Farkas Tiborral, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetőjével egyeztettem.

– Egri Gyulával, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójával tárgyaltam.

– Dr. Rumi Krisztával, a Zala Megyei Kormányhivatal igazgatójával folytattam megbeszélést.

– Breznovits Istvánnal, a Nyugat Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával tárgyaltam.

  1. november 13.

– Zala Springs Golf Resort-ban megrendezett megyei fejlesztési programokat megvitató megbeszélésen vettem részt Rigó Csaba kormánymegbízott úrral és Széles Gábor üzletemberrel.

  1. november 12.

– Bali Józsefet, a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját fogadtam irodámban.

  1. november 11.

– Györe Edinával, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatójával tárgyaltam.

  1. november 09.

– Bedő Andreával, a Mesés Hetés projekt vezetőjével egyeztettünk a határon átnyúló programokról.

– dr. Hitesy Ágnes, a Hitesy Bartucz Hollai Euroconsulting Kft. ügyvezetőjével a szlovén- magyar projekt előkészítésről tárgyaltunk.

– Szabóné Mileji Ágotával, a Magyar Államkincstár Zala Megyei Igazgatóságának igazgatójával, mint a TOP Közreműködő Szervezet vezetőjével egyeztettem.

  1. november 07.

– Szécsiszigeten falubuszt adtam át.

  1. november 06.

– Orbán Viktor Miniszterelnök Úrral a muravidéki nemzeti közösség 40 éves jubileumi rendezvényén vettem részt, továbbá közös megbeszélést folytattunk.

– Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet Lenti kirendeltségének ünnepélyes átadásán voltam jelen.

  1. november 04.

– Lendva polgármesterével, Anton Balazsekkel, Zalaegerszeg polgármesterével, Balaicz Zoltánnal és Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökével egyeztettünk a határon átnyúló programokról.

– Lenti polgármesterével, Horváth Lászlóval egyeztettem az Uniós források felhasználásáról.

  1. november 03.

– Az MNVH szervezésében került megtartásra a Megyeházán az újjáalakult LEADER akciócsoportok részére vidékfejlesztési műhely keretében szakmai egyeztetés, mely rendezvényen köszöntöttem a megjelenteket és ismertettem az önkormányzat közreműködésének irányait.

  1. november 02.

– Lendvai konzullal, Márky Zoltánnal egyeztettem a várható miniszterelnöki látogatással kapcsolatban.

  1. október 30.

– Dióskál-Alsópogányvár radarátadó rendezvényén jelentem meg.

– A Kolping Gondozási Központ munkatársait köszöntöttem Csesztregen.

  1. október 29.

– „Letenyei bentlakásos idősellátás korszerűsítése és bővítése” című projektzáró rendezvényen mondtam köszöntőt.

  1. október 28.

– Csite Andrással és Kovács Károllyal egyeztettünk a TOP program keretében kiírásra kerülő pályázatokról.

– Vigh László országgyűlési képviselőt fogadtam irodámban.

  1. október 27.

– Magyar-szlovén határmenti integrált egészség és aktív kínálat kialakítása céljából rendezett turisztikai workshopon vettem részt Lendván.

  1. október 26.

– Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársaival egyeztettünk a jövőbeni elképzelésekről.

  1. október 24.

– Csörnyeföldén az I. világháborúban elesett honvédek emlékköveinek avatásán és az új falugondnoki gépjármű átadásán jelentem meg.

  1. október 22.

– „Kolping Gondozási Központ Lenti intézményének megújítása” című program záró konferenciáján mondtam köszöntő beszédet.

– „A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” (EKOP-1.2.26) című projekt záró rendezvényén vettem részt a Megyeházán.

  1. október 21.

– Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén voltam jelen Szombathelyen.

– Nagyváradi Szilvia védőnőt fogadtam irodában.

  1. október 20.

– Interreg V-A Szlovénia – Magyarország Együttműködési Program programnyitó eseményén jelentem meg Muraszombaton. Ezt követően egyeztettem Szilágyiné Bátorfi Edittel, Magyarország szlovéniai nagykövetével.

  1. október 19.

– Egyeztettem Manninger Jenő miniszteri biztos úrral a TOP források felhasználásáról.

  1. október 17.

– A 23-as számú vasútvonal 125. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségén vettem részt. Továbbá a táblaavatáson is megjelentem, és az azt követő konferencián tartottam előadást.

  1. október 16.

– Nagykanizsai kormányablak megnyitóján vettem részt.

– Tófejen a műfüves labdarúgó pálya átadásán, és az új kistérségi közösségi gépjármű ünnepélyes átadásán voltam jelen.

  1. október 14.

– Külgazdasági és Külügyminisztériumban írtam alá az Európai Területi társulások támogatására kiírt pályázat eredményeként elnyert önkormányzati pályázatunk támogatási szerződését.

– Szlovén magyar határon átnyúló pályázatokról egyeztettünk Kiss-Parciu Péterrel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Határmenti Gazdaságfejlesztési Főosztály főosztályvezetőjével.

  1. október 13.

– Mórocz Józseffel, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatójával egyeztettünk a közúti fejlesztésekkel kapcsolatos lehetőségekről.

– Márton Györggyel, a Logframe Tanácsadó Iroda Bt. területfejlesztési szakértőjével és Kovács Károllyal a horvát-magyar határon átnyúló projektek közös megvalósításáról tárgyaltunk.

  1. október 12.

– Soós Endrénét, Rédics polgármesterét fogadtam hivatalomban.

– Virrasztó Zsolttal, a Zalai Hírlap lapigazgató főszerkesztőjével tárgyaltam a TOP100 kiadvánnyal kapcsolatban.

– Papp Gáborral, Hévíz Város polgármesterével a jövőbeni fejlesztési elképzelésekről egyeztettem.

  1. október 10.

– Kutfej Attilával, Lenti Gyógyfürdő Kft ügyvezető igazgatójával egyeztettem a gyógyfürdő bővítéséről.

  1. október 09.

– Dr. Farkas Tibort, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetőjét fogadtam irodámban.

  1. október 08.

– Vigh László országgyűlési képviselővel egyeztettem a TOP források felhasználásáról.

– Györe Edinával, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatójával tárgyaltam.

  1. október 07.

– Arnhoffer Andrással, a Zalavíz Zrt. Igazgatóságának elnökével tárgyaltam a közös együttműködésről, az uniós források felhasználásával kapcsolatosan.

– Balaicz Zoltánnal, Zalaegerszeg MJV polgármesterével, Marcali Tamással, a New Wave Zrt. vezérigazgatójával, és Lőrincze Péterrel, a VOSZ ügyvezető elnökével a kínai kapcsolatok további bővítéséről egyeztettünk.

– Rigó Csaba Kormánymegbízott Úrral tárgyaltam a kormányhivatal munkájával kapcsolatosan.

  1. október 05.

– Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztettem a TOP források felhasználásáról.

  1. október 02.

– Siklósi Vilmossal, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnökével beszélgettünk Zala megyei programokról.

– Log Valve Kft. igazgatójával tárgyaltam a Lentiben megvalósuló újabb gyáregységről.

  1. október 01.

– Kasza Sándorral, az Inno-Szinergia Kft. ügyvezető igazgatójával, és Kovács Károllyal egyeztettem a határ menti programokról, átbeszéltük az együttműködési lehetőségeket, témaköröket.

– Benedek Miklóssal, Nagykanizsa Megyei Jogú Város környezet és klímavédelmi megbízottjával, és Musits Róberttel, az IMRO DDKK-Nonprofit Kft. ügyvezetőjével tárgyaltam.

  1. szeptember 30.

– Zalaerdő Zrt. vezérigazgatójával, Rosta Gyulával és munkatársaival egyeztettük 2014-2020-as időszak uniós és határ menti pályázati forrásainak közös felhasználási lehetőségeit.

  1. szeptember 28.

– Csite Andrással, a HÉTFA Kutatóintézet Kft. ügyvezetőjével tárgyaltam.

  1. szeptember 24.

– Zala Megyei Közgyűlés soros ülését vezettem.

  1. szeptember 21.

– Baracskai Józseffel, Zalaszentgrót polgármesterével, Nagy Lászlónéval, Zalacsány polgármesterével, Zsuppán Józseffel, Zalabér polgármesterével, Halek Lászlóval, Pakod polgármesterével a TOP források felhasználásáról egyeztettem.

– Zala Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum ülését vezettem.

2015. szeptember 19.

– Lentiben az őszi fesztivál megnyitóján vettem részt.

  1. szeptember 16.

– Vas Megyei Közgyűlés elnökével, Majthényi Lászlóval tárgyaltam Szombathelyen.

  1. szeptember 15.

– Kiss-Parciu Péterrel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Határmenti Gazdaságfejlesztési Főosztály főosztályvezetőjével egyeztettem Budapesten.

2015. szeptember 14.

–  Rédics – Lendva vasúti összeköttetés helyreállításával kapcsolatban egyeztettem Kovács Ákossal, Tóthné Temesi Kingával, a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. irodavezetőjével.

– Tóth Szabolccsal, a Zalaszám Informatikai Kft. Infrastruktúra Üzletágának Igazgatójával tárgyaltam irodámban.

2015. szeptember 12.

Zala Megyei Közgyűlés ünnepi ülésén megjelentek köszöntése és a megyei elismerések átadása Dr. Pintér Sándor belügyminiszterrel.

2015. szeptember 11.

Egyeztetés a Letenyei Közúti határátkelőhelyen a Zala Megyei Rendőr-főkapitánysággal.

2015. szeptember 10.

A magyar-horvát határon átnyúló program záró- és nyitórendezvénye Csáktornyán.

2015. szeptember 09.

A Zala Megyei Kormányhivatal Lenti Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály épületének átadásán megjelentek köszöntése.

2015. szeptember 05.

Részvétel a várföldei falunapi rendezvényen.

Átadtam Szilvágyon a IX. Göcseji Szilvafesztivál keretében a Szilvágyért Egyesületnek a pályázaton nyert terepjárót.

2015. szeptember 01.

Találkozó Márki Zoltán Lendvai konzullal.

2015. augusztus 31.

Megbeszélés Mojca Breščak-kal, a Muraszombati Fejlesztési Központ igazgatójával, Janko Kodila-val Kodila d.o.o. munkatársával, és Goran Miloševič-csel Eko-socialna kmetija Korenikával egy szlovén-magyar projektötlet részleteiről.

2015. augusztus 28.

Egyeztetés a  Megyeháza felújításának ünnepélyes átadását követően Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkárral.

2015. augusztus 26.

Részvétel az ADA cégcsoport új matracgyártó üzemének avatásán, amelyet Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára nyitott meg.

  1. augusztus 03.

Egyeztetés Huszti Leventével, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Zala Megyei területi vezetőjével és Sáringer-Kenyeres Tamással, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökével.

  1. augusztus 01.

Tófejen, a falunapi rendezvényen megjelentek köszöntése.

  1. július 29.

Egyeztetés Zalaboldogfán a templom felújításáról.

  1. július 17.

Helyszíni bejárás Vigh László országgyűlési képviselővel a Lentiben épülő gyógyszállónál.

  1. július 14.

Egyeztetés Guitprechtné Molnár Erzsébettel, a Zalai Falvakért Egyesület elnökével, és Szeder-Kummer Máriával, a Zalai Falvakért Egyesület ügyvezetőjével.

Megbeszélés Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökével és munkatársával, Gönc Katjával a Muravidéki magyarságot érintő szlovén-magyar határmenti pályázati lehetőségekről.

  1. július 13.

Tárgyalás Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel a Földművelésügyi Minisztériumban.

  1. július 11.

Résztvevők köszöntése Nován a XXVII. Göcseji Aratónapokon.

  1. július 10.

Egyeztetés Mojca Breščak-kal, a Muraszombati Fejlesztési Központ igazgatójával a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretei között lehetséges pályázati együttműködésekről.

  1. július 09.

Találkozás a Zalaszabarban táborozó kárpátaljai gyerekekkel.

  1. július 08.

Egyeztetés Zágrábban, Magyar József nagykövet úrral a magyar-horvát határon átnyúló pályázatokról.

  1. július 07.

Európai Uniós támogatások pályázati road show Nagykanizsán.

Európai Uniós támogatások pályázati road show Letenyén.

  1. július 06.

Köszöntő az Európai Uniós támogatások pályázati road showján Zalaegerszegen. Megbeszélés Dr Csepreghy Nándorral, fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárral.

Egyeztetés az Adventi időszakra tervezett jótékonysági program kezdeti lépéseiről a Zalaegerszegi Törvényszéken.

Tárgyalás Bedő Andreával, a Mesés Hetés projekt vezetőjével.

  1. július 03.

Részvétel Lentiben a Semmelweis napi ünnepségen.

  1. június 30.

Részvétel a Zala Megyei Kórház Semmelweis napi ünnepségén, majd megbeszélés az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkárával, Dr. Lengyel Györgyivel.

  1. június 29.

Szakmai konferencia Csömödéren a Zalaerdő Zrt. szervezésében, „Zalai erdők varázsa” címmel.

  1. június 27.

Részvétel a muraszemenyei komplex turisztikai központ átadásán.

Bánokszentgyörgyön falunap.

Pusztamagyaródon a falunapi rendezvény látogatóinak köszöntése.

  1. június 26.

Interjú a Lánchíd rádiónak

  1. június 23.

Dr. Halász Gabriellával, a Zala Megyei Kórház főigazgatójával egyeztetés a folyamatban lévő fejlesztésekről.

Tárgyalás Böcskei Zsolttal, a Zalavíz Zrt. műszaki igazgatójával.

Részvétel Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének és Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármesterének együttműködési megállapodás aláírásán, Nagykanizsán.

  1. június 22.

Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének soros ülése Budapesten.

ITP egyeztetés a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárral, Oláh Gáborral.

  1. június 20.

Családi nap Lentikápolnán

  1. június 19.

Wang Yonghong, Jiangsu Tartományi Egészségügyi és Családtervezési Bizottság főigazgatója és kollegái fogadása és a magyar egészségügyi rendszer, a Zala Megyei Kórház működésének, finanszírozásának bemutatása.

  1. június 18.

Köszöntő és részvétel a Védőnői Szolgálat 100 éves fennállásának emlékülésén a Hevesi Sándor Színházban.

Zala Megyei Közgyűlés soros ülése.

  1. június 17.

Partnerség és Párbeszéd a vállalkozásokért Nyitott Igazságügy rendezvény megnyitása, és köszöntő tartása Lentiben a Művelődési Központban.

2015. június 16.

Egyeztetés Dr. Sipos Gyulával, Zala Megye Rendőrfőkapitányával.

Németh Szabolcs, Gombosszeg polgármesterével térerő-fejlesztéssel kapcsolatos megbeszélés.

  1. június 14.

Belsősárdiak köszöntése a  falunapon

  1. június 12.

Részvétel Zalaegerszeg város rendezett tanácsú várossá válásának 130. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényen, ahol a testvérvárosok is jelen voltak.

2015. május 26-27.

Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének kihelyezett ülése.

2015. május 21.

A Kínai Népköztársaság Politikai Konzultációs Konferenciája Jiangsu Tartományi Választmánya Gazdasági Bizottsága főigazgatójának vezetésével, Jiangsu tartományból érkezett gazdasági delegáció fogadása.

2015. május 18.

Egyeztetés és üzembejárás a Hidrofilt Kft. nagykanizsai telephelyén Boros Ferenc tulajdonossal.

Egyeztetés Nagy Istvánnal, Szécsisziget polgármesterével a Szapáry kastély hasznosítási- és felújítási lehetőségeről.

  1. május 15.

Részvétel a Zalaegerszeg Város 130 éves évfordulója alkalmából tartott díszünnepségen és megbeszélés Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével.

  1. május 14.

Eskütételt követően megbízólevelek átadása a Zalaegerszegi Törvényszék Dísztermében a bírósági ülnökök részére. Tárgyalás dr. Sorok Norberttel, a törvényszék elnökével.

  1. május 13.

A Hanti-Manysi autonóm terület kislétszámú őslakó északi népek társadalmi szervezetének képviselőiből álló delegációt fogadása.

  1. május 12.

Egyeztetés Zsigmondné dr. Vitályos Eszterrel, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárral az uniós források felhasználásáról Budapesten.

  1. május 11.

Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum ülése.

Zala Megyei Közgyűlés rendkívüli ülése.

  1. május 04.

Egyeztető tárgyalás Rákossy Balázzsal, az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárral, Oláh Gábor helyettes államtitkárral, Illés Szabolcs titkárságvezetővel, Csite András és Kovács Károly tervező szakértőkkel a TOP aktuális változásairól.

Megbeszélés Potápi Árpáddal, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár úrral Lendván. A Muravidéki Magyar Nemzetközi Közösség és a Zala Megyei Önkormányzat között a 2015. évi együttműködésről szóló szándéknyilatkozat aláírása.

  1. május 02.

Részvétel a Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola ballagási ünnepségén Lentiben.

  1. április 29.

A Zala Megyei Közgyűlés soros ülése.

  1. április 28.

Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum.

A Hanti Manysi Autonóm Körzet üzleti delegációjának fogadása az orosz vállalkozásfejlesztési igazgatóság vezetőjének koordinálásával.

  1. április 24.

Részvétel Zalaegerszegen a Polgári Estélyen.

  1. április 23.

Részvétel a Zalai Hírlap 70 éves születésnapi rendezvényén, Zalaegerszegen.

  1. április 21.

Tárgyalás Szilágyiné Bátorfi Edittel, Magyarország Ljubljanai nagykövetével.

  1. április 20.

A Göcsej Múzeum Kisfaludy teremében néprajzi fotó adatbázis bemutatása.

  1. április 17.

Találkozás Hunnan tartomány képviselőivel Budapesten.

  1. április 15.

MÖOSZ ülés Budapesten.

  1. április 14.

Részvétel  Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János miniszter zalaegerszegi látogatásával  összefüggő programon.

2015. április 13.

Tárgyalás Hargita megye elnökével, Borboly Csabával a két megye közös elképzeléseiről.

  1. április 08.

Egyeztetés Dr. Nemcsok Dénes helyettes államtitkárral (NFM Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Államtitkárság) a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) benyújtani tervezett projektek áttekintése céljából.

  1. március 31.

VOSZ Zala megyei klub felkérésére tájékoztató előadás tartása Zalaegerszegen.

  1. március 25.

Egyeztetés a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban a közlekedési operatív programokért felelős munkatársakkal.

  1. március 24.

Tárgyalás  Zala fejlesztési elképzeléseiről a Miniszterelnökség Nemzetközi Fejlesztési, Együttműködési és Humanitárius Segítségnyújtási Főosztály főosztályvezetőjével Dr. Szűcs Gabriellával Budapesten.

  1. március 15.

Részvétel és koszorúzás Lendván az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett központi ünnepségen.

  1. március 11.

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Zala megyei ülése.

Konzultáció a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtal a Magyarország és Horvátország teljes közös határszakaszára kiterjedő fejlesztési javaslatokról.

  1. március 5.

Tárgyalás Balatonfüreden Dr. Bóka István polgármesterrel.

  1. március 4.

Egyeztetés Nagykanizsán a Polgármesteri Hivatalban Dénes Sándor polgármester úrral és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő úrral a TOP keret felhasználásával kapcsolatosan.

  1. március 3.

MÖOSZ ülés Budapesten

  1. február 27.

M9 Térségi Fejlesztési Tanács ülése.

  1. február 26.

Munkaebéd Bécsben a Magyar Nagykövetségen dr. Perényi János nagykövet úr meghívására.

  1. február 25.

Találkozó Szombathelyen Majthényi László úrral, a Vas megyei közgyűlés elnökével.

  1. február 23.

Részvétel Dr. Sipos Gyula r. vezérőrnagy Rendőrfőkapitány Úr évértékelőjén a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon

  1. február 12.

Lenti és Térsége Turisztikai Egyesület elnöksége bemutatkozó látogatása.

  1. február 10.

Egyeztetés határon átnyúló programokról Anton Balazekkel, Lendva város polgármesterével.

  1. február 05.

Zala Megyei Közgyűlés soros ülése.

  1. február 04.

Részvétel a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság évértékelő tiszti értekezletén.

  1. január 31.

A Göcseji Múzeumba került bronzkincsek bemutatója.

Részvétel a  pákái egyházi bálon.

  1. január 28.

Részvétel a Zala Megyei Sportszövetség és a Lendvai Sportszövetség 50 éves baráti együttműködése alkalmából rendezett ünnepségen.

  1. január 27.

Részvétel Szukics Ferenc r. dandártábornok úr nyugdíjba vonulása, illetve Dr. Sipos Gyula tábornok úr Zala megye rendőr főkapitány kinevezése alkalmából rendezett eseményen.

  1. január 26.

Balaicz Zoltánnal, Zalaegerszeg polgármesterével, Rigó Csaba Kormánymegbízott Úrral fogadtuk Anton Balazsek Lendva város polgármesterét, Horváth Ferencet a MMÖNK elnökét, és Hajós Ferencet, nyugalmazott nagykövet urat a Városházán.

  1. január 24.

Munkaebéd Kövér László házelnök úrral, és Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzetközi Közösség elnökével Dobronakon.

Részvétel Lendván a Kultúra Napja rendezvényen.

  1. január 22.

Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének közgyűlése Budapesten.

  1. január 20.

Évkezdő találkozó Szombathelyen a Püspöki Palotában Dr. Veres András Püspök Úrral.

  1. január 16.

Részvétel Lentiben az új 4 csillagos szálloda alapkőletételénél.

  1. január 10.

Részvétel Lenti Város napján.

  1. december 22.

Egyeztetés Lendván Márky Zoltánnal, a lendvai konzullal.

  1. december 19.

Részvétel a Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet rendezvényén.

  1. december 12.

Részvétel és Zala Megye Címere emlékplakett átadás az Arany Bárány Hotelben a Zala Megyei Kórház Szívsebészeti Osztály megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

  1. december 10.

Részvétel a Zala Megyei Kórház Szívcentrum TIOP-2.2.4-09/1-2010-0015 azonosítószámú, “Kardiológia és Szívsebészeti Centrum kialakítása és infrastruktúrafejlesztés a Zala Megyei Kórházban” című pályázat bokréta ünnepségén.

  1. december 09.

Tárgyalás Budapesten Tasó Lászlóval, a közlekedéspolitikáért felelős Államtitkár Úrral  az M9-es jövőbeni megvalósításának, és a 76-os út fejlesztésének lehetőségéről.

  1. december 08.

Megyei Államigazgatási Kollégium ülése.

  1. december 04.

Köszöntő tartása a Zala megyei parasportnap rendezvényen.

Zala Megyei Közgyűlés soros ülése.

  1. november 28.

Egyeztetés Lendva város polgármesterével Anton Balazsekkel és a MMÖNK elnökével, Horváth Ferenccel  a határon átnyúló programokról.

  1. november 27.

Részvétel az OTP Bank rendezvényén.

  1. november 26.

Zala Megye Címere Emlékplakettet átadása Veér Miklós özvegyének.

  1. november 25.

Németh János, Zala megye Díszpolgárának köszöntése a Nemzet Művésze díj átvétele alkalmából.

  1. november 22.

Részvétel a  Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület zászlóavatásán.

Részvétel a Zalabaksai Egyházközség jótékonysági rendezvényén.

  1. november 21.

Részvétel egy Tornyiszentmikósi kisvállalkozói beruházás átadásán.

  1. november 20.

Egyeztetés a Megyeházán a határátkelési lehetőségek fejlesztésére irányuló vizsgálatokhoz kapcsolódóan.

Önkormányzati képviselők, polgármesterek köszöntötése a zalaegerszegi Art moziban.

  1. november 19.

Egyeztetés Keszthelyen a hévízi polgármester, a Somogy megyei közgyűlés elnöke, és a keszthelyi polgármester részvételével a BFT jövőbeni elképzeléseiről, bővítéséről a tanács soros ülésének keretében.

  1. november 18.

Nyugat-dunántúli Regionális Területfejlesztési Konzultációs Fórum Szombathelyen.

  1. november 11.

A Letenyei Kolping Gondozási Központ férőhelybővítésének alapkőletétele.

  1. november 06.

Polgármesteri fórum Megyeháza Deák termében. Közel 80 polgármester vett részt a megye fejlesztési koncepciójának bemutatásán.

  1. november 05.

Részvétel a Zala Megyei Kórház Kardiológiai Centrumánál az építkezéssel kapcsolatos tájékoztatón.

  1. november 04.

Megyei Idősügyi Tanács ülése. A résztvevők köszöntése az újonnan megalakult Zala Megyei Közgyűlés nevében.

  1. október 30.

Zala Megyei Közgyűlés soros ülése.

  1. október 29.

Zala Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum – a Zala megyei ITP került megtárgyalásra.

  1. október 27.

A Zala Megyei Közgyűlés alakuló ülése.