Elismerés a húsz esztendős Szilvágyért Egyesületnek

Szombaton ünnepségen köszöntötték a göcseji település időskorú lakóit, valamint megünnepelték a Szilvágyért Egyesület és az annak keretében működő népdalkör húsz esztendős jubileumát. A szépkorúak ünnepe kapcsán az önkormányzat és a Szilvágyért Egyesület külön köszöntötte a falu legidősebb lakóját, a 91 éves Lukács Istvánnét, s a rendezvényen jelen lévő legidősebb férfit, az 1932-ben született Bertók Bélát.

A Szilvágyért Egyesület és a népdalkör húszéves jubileuma kapcsán dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke mondott beszédet, melyben kiemelte a közösség megtartó erejét, de szólt arról is, hogy a falvakban maradásnak olyan feltételein dolgoznak, mint a családtámogatási rendszer vagy az elérhető munkahelyek megléte. A megyegyűlés elnöke ezt követően Zala Megye Címere emlékplakettet adományozott az egyesületnek. A köszöntéshez a muravidéki testvérfalu, Völgyifalu népdalköre is csatlakozott.

(Fotó: Zalai Hírlap)