A magyar tudomány napja Nagykanizsán

A magyar tudomány napja alkalmából a város önkormányzata, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum és a GTTSZ Nyugat-dunántúli Régiója „Határtalan tudomány” címmel szervezett konferenciát a Medgyaszay Házban, amelyen a nagykanizsai származású prof. dr. Gerlinger Imre tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora afrikai, malawi missziójáról tartott rövid beszámolót, dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke pedig szakpolitikai kérdésekről beszélt.

A rendezvénnyel kapcsolatban Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: Minden évben november 3-án ünnepeljük a magyar tudomány napját, ugyanis 1825-ben Széchenyi István e napon ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. A hagyományt, hogy ezen a napon elsősorban az ifjúságnak szóló tudományos konferenciát szervezünk, elődünk, a KanizsaTISZK és az azt anno vezető Mérksz Andor, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége zalai elnöke indította el, s úgy gondoltuk, folytatjuk a tradíciót. Igyekszünk évről évre olyan előadókat meghívni, akiknek van valamilyen kanizsai kötődésük.

(Fotó: Zalai Hírlap)