| Sportcsarnokká bővül a tornaterem Lentiben |
|
A megyei önkormányzat támogatásával bővítik a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tornatermét, miáltal olyan sportcsarnoka lesz a kisvárosnak, ami akár nemzetközi kézilabda-mérkőzések rendezésére is alkalmas lesz. Minderről Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta lapunkat, aki azt is elmondta, hogy a megállapodás értelmében a megye kétszázmillió forinttal járul majd hozzá a beruházáshoz. - Az elvi kérdésekben tulajdonképpen megegyeztünk - folytatta. - A felújítás és bővítés költségeit mi vállaljuk, míg az üzemeltetés továbbra is Lenti önkormányzatánál marad. A város ugyanakkor a támogatásért cserébe vállalja, hogy a megyei intézmények számára lehetőséget biztosít a tornacsarnok térítésmentes használatára. A beruházás előkészítő stádiumban van, jelenleg a tervező kiválasztása zajlik. Amint a megfelelő szakembert megtalálják, azonnal indulhat a tervezés, hiszen legkésőbb jövő év első felében a konkrét kiviteli munkálatokat is szeretnék indítani. - A város számára ez a megállapodás számos előnynyel jár - jelentette ki Nógrádi László polgármester. - Lentiben ugyan minden általános és középiskola rendelkezik saját tornateremmel, ám komolyabb sportesemények vagy más jellegű nagyobb rendezvények megtartására alkalmas sportcsarnokunk nincs. Ennek most is érezzük a hátrányát, hiszen a város kézilabdacsapata hiába vívta ki többször is a továbbjutás lehetőségét, megfelelő pálya hiányában nem léphetett magasabb osztályba. A tornaterem bővítésével remélhetőleg ez a gondunk is megoldódik. Nógrádi László szólt arról is, hogy a tornaterem bővítését a tavaszi időszakban, de még a tanév során lenne a legcélszerűbb megkezdeni, hiszen így volna esély arra, hogy a szeptemberi iskolakezdésre befejeződjenek a munkálatok. Az átalakítás nem zavarná a testnevelés órák megtartását sem, mivel a Vörösmarty Általános Iskola szabadtéri sportpályáin minden nehézség nélkül le tudnák bonyolítani azokat. MINIMUM 20 X 40 MÉTER Forrás: www.zalaihirlap.hu |