Ha jellemeznem kell az idei évet, azt tudom mondani, hogy nagyon mozgalmas volt, ennek az oka, hogy a kormány szigorító politikája intézkedések sorozatát vonta maga után a megyében. Köztudott: intézmények összevonására, átszervezésekre, az ezzel járó leépítésekre kényszerült az önkormányzat, azért, hogy a kötelezően ellátandó feladatokat teljesítse, és az intézmények működtetését megoldja – válaszolja érdeklődésünkre Nagy Kálmán, a megyei közgyűlés alelnöke.
- Az átszervezések pénzügyi hatása a jövő évi költségvetésben már jelentkezik. Úgy gondoljuk, hogy a hiány nem lesz nagyobb, a további elvonások ellenére sem. Mert elvonások lesznek, ez olvasható ugyanis ki a jövő évi központi költségvetési tervezetből. Az átszervezések során megszűnt intézmények ingatlanait értékesíteni szeretnénk, és az ebből befolyó pénzt felújításokra, fejlesztésekre, pályázati önrészekre felhasználni. Mivel a pályázatoknál utófinanszírozás van, ezért fontos, hogy bizonyos forrással rendelkezzünk – teszi hozzá. Az alelnök megemlíti, bár jelenleg eléggé pang az ingatlanpiac, bíznak abban, hogy sikerül néhány megyei tulajdonban lévő ingatlant értékesíteni. A megyei közgyűlés többek között döntött a zalaegerszegi MMIK, a letenyei iskolaépület, az edericsi gyermeküdülő és a rigyáci kastély eladásáról. - Folyamatosan járja a megyét, találkozik a települések vezetőivel, az ott élő emberekkel. Milyen visszajelzéseket kap? - Fontosnak tartom a kistelepülésekkel való kapcsolattartást. Próbálok segíteni, átadni a tizenkét éves polgármesteri és országgyűlési képviselőségemből adódó tapasztalataimat. Úgy érzem szükség is van az információk átadására. Értem és megértem a falvak polgármestereinek a gondjait. Azt tapasztalják a kormányzati intézkedésekből, hogy a kistelepülések léte veszélyben van, nem látják a jövőt. Bizony, egy ötödik kerületi minisztériumi íróasztal mellett, nem is lehet látni a települések gondjait, és küzdelmeit a mindennapokban. El sem tudják képzelni, hogyan élnek egy 500 lelkes göcseji faluban. Ha valaki felmegy a Kandikó tetejére, körülnéz, és öt templomtornyot lát. Ez bizony öt különböző közösség más-más gondokkal. - Az utóbbi hónapokban sokat foglalkozott pályázatok előkészítésével. Melyek ezek? - Szándékunk, hogy pályázati alapot hozunk létre a kistelepülések önrészének biztosítására. Sokat várok ettől, a részletes kidolgozása az elképzelésünknek most van folyamatban. Emellett januárban több pályázatot is beadunk, melyeket részben a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében hirdettek meg. Ilyen például a „Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése” című pályázatra benyújtott megyei projekt. Ugyancsak pályázatot nyújtottunk be felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális fejlesztések támogatására. Szerintem, a pályázatokon való részvétel is hozzájárul a nehéz helyzetből való kilábaláshoz. - Mely intézményeket érintik valamilyen formában a pályázatok? - Keszthelyen a Vajda gimnáziumot, a Zöldmező utcai speciális szakiskolát és az Asbóth szakiskolát is. Érinti továbbá Lenti három intézményét, valamint a Göcseji Múzeumot több szempontból is, továbbá a keszthelyi Balaton Múzeumot – sorolja Nagy Kálmán. - Szeretném még megemlíteni, hogy a helyi kis turisztikai egyesületek számára, pályázati önrész megsegítésére is mintegy 120 milliós alapot tervezünk a költségvetésünkben. Fontosnak tartjuk a megyében a turisztikai desztináció-menedzsment rendszer kiépítését célzó, tavaly megkezdett projekt folytatását. (Zala-Lap Kft.) |