Zalai rák, avagy egy emlék a múltból? Nyomtatás

ImagePár hónapja volt szerencsém részt venni egy gasztro-rendezvényen, ahol legnagyobb örömömre találkozhattam végre egy másik szakértő halfanatikussal. Erdélyi Balázs, aki a Horgászóséf nevű blog szerzője,  legalább annyira elkötelezettje a mai magyar halgasztronómiának, mint amilyen én vagyok, és mivel egy asztalnál ültünk, könnyű kitalálni, mi volt a kettőnk közötti beszélgetés  legfőbb tematikája...

Átrágtuk magunkat a haltenyésztésen, az új fajokon, a gasztronómián, érintettük az édesvizek világát, amikor szóba került a rákászat, és jött a zalai rák.  Asztaltársaságunk tagjai már a fejüket fogták, hiszen beszélgetésünk olyan fordulatot vett, hogy még a legnagyobb gasztro-kibicek is inkább elmentek egy újabb pohár pezsgőért. A méltán híres és egykor itthon is közkedvelt édesvízi élőlények, mint például a zalai rák, megérdemlik, hogy alaposabban megismerjük őket. Mai posztom témájaként őket választottam, és egy kicsit mélyebben beleástam magam az édesvízi rákok világába, felhasználva pár elismert szerző interneten már leközölt publikálását is. Nos, olyan hogy zalai rák, tulajdonképpen nem létezik, és a zalai megnevezés egy átfogó nevet takar.

A cikk további része: OCEANCOWBOY

 
Következő >