Erdélyiek Erdeifaluban Nyomtatás

Az „Erdeifaluért” Alapítvány, és a Kerecsen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület 2010. augusztus 15-e és augusztus 22-e között Erdeifaluban vendégül látja a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Dévai Árvaház lakóinak egy csoportját. Az egy hetes Magyarországi tartózkodás során megpróbáljuk bemutatni a zalai és őrségi tájakat, és a Balatont.

Terveink között szerepel, hogy részükre adománygyűjtést szervezünk. A gyűjtés során tartós élelmiszert (étolaj, liszt, cukor, száraz tészta, rizs stb.) valamint tanszereket (füzet, ceruza, toll, körző, filctoll, vonalzó) várnak a szervezők adományként.

A gyűjtés augusztus 1-én kezdődik és augusztus 21-ig tart.

Az adományokat az alábbi helyszínekre kérjük elhelyezni:
Zalalövő – Zöldség bolt; Zalapatakalja – Purina takarmánybolt;
Zalacséb – Salomvár – Zalaháshágy – Vaspör – Kustánszeg – Becsvölgye – Polgármesteri Hivatal; Pórszombat – Kovács Gyula; Irsapuszta – Nérer György.
Az adományokat az „ Erdeifalui tanyanapon”  (2010. augusztus 21-én) adjuk át. Amelyre ezúton szeretnénk minden adományozót és  érdeklődőt meghívni egész napos rendezvényünkre.

„Erdeifaluért” Alapítvány
Kerecsen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
VI-KO – 2000 BT

 
< Előző   Következő >