|
2010. április 23. |
|
Együttműködés az ifjúságért egyházak és közművelődési intézmények konferenciáját rendezték meg 2010. április 20-21-én Egerváron a ZMKI.a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Egyházi Közművelődési Egyesület szervezésében . A rendezvényen részt vett Vígh László országgyűlési képviselő is.
Konczér Katalin a ZMKI igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy az ifjúság kiemelten szerepel az intézmény feladatkörében, igy hagyományteremtő szándékkal és Zala megyére fókuszálva a későbbiekben is megrendezik konferenciát. A megyében elsőként a Zala Megyei Közművelődési Intézmény tűzte ki célul, hogy a jövőben minél több olyan programot kell szervezni, amelybe a tizenéveseket is be lehet vonni. Ez azért is lenne döntő fontosságú, mivel a 14-20 év közötti korosztály meglehetősen nehezen mozgósítható például egy hagyományőrző program, vagy egy kiállítás látogatása kapcsán.
Az egervári konferencián résztvevők magas száma - közel 90 fő - is bizonyította a program szükségességét . Országos program lévén Egertől - Szegedig volt résztvevő. Az előadók részéről megfogalmazott problémák illetve jó gyakorlatok ismertetése tette változatossá, érdekfeszítővé az előadásokat. Zsuppán Beáta sajtóreferens ZMKI |