Magyar Államkincstár
Mézes kavalkád Zalaegerszegen Nyomtatás

Hársfa, gesztenye, akác, havasi. Csak néhány mézféle amit megkóstolhattak a látogatók a VI. Kárpát Medencei Mézfesztiválon, melynek a hétvégén a Keresztúry ÁMK adott otthont. A vásáron emellett mézeskalácsot, mézes kozmetikumok, mézbort és mézpálinkát is kínáltak a termelők.

A magyar méhészek mellett ezúttal többek között a Felvidékről, a Muravidékről és Székelyföldről is érkeztek mézesek. A fesztivált Manninger Jenő a Zala Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy a méz népszerűsítése rendkívül fontos, hiszen köztudott, hogy a folyékony gyógyszer 70 féle módon képes segíteni a szervezetünkön, ha elkapunk valamilyen betegséget. Manninger Jenő hozzátette: az Európai Uniónak kötelessége lenne sokkal nagyobb védelmet biztosítani az unióban – így például hazánkban – termelt mézekre, hiszen azzal jobban vissza lehetne szorítani az utóbbi években  tömegével megjelent hamis termékeket. A megyei közgyűlés elnöke elmondta: a magyar termelőknek a legtöbb problémát az okozza, hogy a silányabb minőségű kínai méz árban sokkal kedvezőbb, mint a hazai termékek, jóllehet hatóanyagában meg sem közelíti azt. A Kárpát Medencei Mézfesztivál szakmai előadásain elhangzott: a mézhamisítás területén a szomszédos Romániában sikerült hatékonyan fellépni a nem eredeti termékek ellen. Ott sokkal drasztikusabb a büntetés, mint például Magyarországon, így a boltok nem kockáztatnak a kétes eredetű termékek forgalmazásával. Magyarország az évi 15.000 tonna exportjával, Európa egyik legmeghatározóbb akácméz termelője. A mézfesztiválon az idén minden eddiginél több kisgyermeket vittek el a szüleik, akik élvezettel kóstolgatták az egészséges nedűt. Magyarországon pontosan fele annyi mézet eszünk, mint az Európai Unió más tagállamaiban. Az egy főre kivetített éves mézfogyasztás nem éri el a fél kilogrammot.

Forrás: Zsuppán Beáta – Udvardi Attila Duna TV

 
< Előző   Következő >