Nyomtatás
2009. január 26.

Image

Image A sikerek eléréséhez, az eredményes pályafutáshoz szerencse is kell – mondja a 269-szeres magyar és több mint százszoros osztrák válogatott és a világválogatottba is többször  meghívást kapott kézilabdázó, a hetvenes és nyolcvanas évek kézilabda sportjának egyik legmeghatározóbb játékosa, Gódorné Nagy Marianna, mikor vele és férjével, Gódor Mihállyal beszélgettünk.
  A szerencse forgandó, szokták mondani, esetükben jól forgott, hiszen a sportolónő igazán eredményes játékos múltat tudhat magáénak, míg a férj, főként edzőként segítette és segíti most is a játékosok felkészülését.
 A kézilabda iránti szeretet egy életre szól a Gódor házaspár esetében,  többek között  a lenti női kézilabda csapat munkáját irányítják, nevelik a jövő kézilabdázóit, Gódor Mihály pedig emellett az osztrák női válogatott másodedzője. A kézilabdás elfoglaltságok mellett egy szabadidő központot is vezetnek Szentgyörgyvölgyön és a polgármesteri teendők is beleférnek a férj idejébe.

 - Csenevész gyerek voltam, ezért kezdtem el sportolni Csornán – mesél pályafutása kezdetéről Mariann. - Hegedülni is tanultam, de a kézilabda vonzóbb volt, nyolcadik után már az akkor első osztályban játszó Csorna felnőtt gárdájához kerültem. Ha a csapat akkor nem az NB I-ben játszik, nem biztos, hogy a budapesti együttesek (az FTC és a Vasas) felfigyelnek rám. Viszont amíg gimnáziumba jártam nem mehettem a fővárosba játszani, szüleim nem engedték. Érettségi után kerültem a TF csapatához, valamint ekkor lettem válogatott. A főiskola elvégzése után a Vasashoz, az akkori legjobb magyar együtteshez  igazoltam.

 Mariann a válogatottal 1975-ben és 1978-ban harmadik lett a világbajnokságon, 1976-ban szintén bronzérmes a montreáli olimpián (a sportág először szerepelt a nyári játékok programjában), 1980-ban negyedik helyezett a moszkvai olimpián, 1982–ben ezüstérmes a hazai rendezésű világbajnokságon, illetve abban az évben BEK győztes lett a Vasas csapatával.

 A sportsikerek mellett  a családalapítás is ekkoriban történt.
 - Mindketten a Testnevelési Főiskolára jártunk, ott ismerkedtünk meg – veszi át a szót a férj, aki kalapácsvetőként került a főiskolára. – Akkoriban szinte minden atléta doppingolt, aki a legjobbak közé akart kerülni, én viszont nem akartam kokszolni. A szobatársaim kézisek voltak, így kerültem kapcsolatba a kézilabdával. A főiskola után a Vasas ifjúsági csapatánál edzősködtem, dolgoztam a kézilabda szövetségnél szakfelügyelőként, tanítottam is, aztán edzősködtem a TF csapatánál és a Vasas felnőtt együttesénél. Lányunk 1983 – ban született. 

Image
Többször is szerepelt a világválogatottban
 
Image
Jó csapatunk volt


 - Én néhány hónap múlva már edzőtáborban voltam, jó csapatunk volt, készültünk az 1984-es Los Angeles-i olimpiára – veszi vissza a szót a feleség – ahova aztán politikai okokból nem mehettünk.

 - Hogyan éltétek meg ezt akkor?
 - Minden sportolónak az olimpia az álom. Otthon hagytam a néhány hónapos gyerekemet, másnak ez lett volna első, vagy az utolsó olimpiája...

 - … és Mariann mondta volna az eskü szövegét – szól közbe Mihály.

 - …már elkészült a ruhánk, a fotók és egy héttel előtte közölték, hogy nem utazunk, mert veszélyes, szólt az indoklás. Utána pedig mehettünk az oroszokhoz kötelező barátságjátékra, de ez már senkit sem érdekelt. Elvették az olimpia lehetőségét, elvették a kedvünket. Aki ezt átélte, az érti, mekkora űr maradt a helyén. Ráadásul kizárták a keleti blokk országainak csapatait az „A” VB-ről, ahova újra vissza kellett magunkat küzdeni.
 
Ezt követően 1986–ban a házaspár az akkori NSZK–ba költözött, ami akkor nem volt egyszerű.
 - Csak az igazolhatott külföldre, aki elmúlt harminc éves, én csak 28 voltam – mesél tovább Mariann –, de sok utánajárással és a Vasas segítségével sikerült a Bayer Leverkusenhez szerződnöm és ezzel a csapattal is bajnokságot és német kupát nyernünk.

 - Ekkor én voltam a csapat edzője – folytatja Mihály.

 Egyből felmerül a kérdés: nem okozott-e gondot a játékos–edző viszony? Mindketten egyből rávágják, semmi gond nem volt, igaz Mariann hozzáteszi, hosszú távon nem biztos, hogy jól működött volna a közös munka.

 A németországi játék után 1988–ban Ausztria és a Hypobank együttese volt a következő állomás mindkettejük számára. Mariann ekkor már nem szerepelt a magyar válogatottban, viszont meghívást kapott az osztrák nemzeti csapatba. Mint mondta, nagy dilemmát okozott számára, hogy egy másik nemzet himnuszát hallgatta, ám profiként, profi gondolkodással állt hozzá, ez is egyfajta munka, ezért fizették. A Hypo után levezetés következett egy bécsi csapatnál, utolsó világversenye pedig az 1993-as norvégiai világbajnokság volt, majd edzősködött és egy sportcentrumban is dolgozott. Mihály pedig edzőként tevékenykedett a Hypobank csapatának sportiskolájában, majd a felnőtt együttesnél, emellett az ifjúsági és a junior válogatottnál, a Wiener Neustadt női együttesénél és immár nyolc éve az osztrák válogatott másodedzője.

 - A szentgyörgyvölgyi sport- és szabadidő központ létrehozása tudatos tervezés eredménye?
 - Inkább véletlenek sorozatának köszönhetőn jött létre. 1986 - ban megépült a házunk Zuglón - meséli Mihály -, akkor mentünk ki az NSZK-ba, eredetileg két évre, aztán több lett belőle. Közben betörtek a zuglói házunkba, aztán eladtuk a szomszédnak. Szerettünk volna nyaralót venni, először Zalalövőn találtunk egyet, de azt végül nem sikerült megvennünk, aztán bukkantunk rá a szentgyörgyvölgyire. Nincsen más zalai kötődésünk, csak annyi, hogy Mariann édesanyja innen származik és a keresztszülei Rédicsen élnek. A határ közelsége fontos szempont volt az ausztriai edzősködés miatt. Olyan épületre volt szükségünk, ami lakható. Itt két épületet vettünk meg, így adták el. Ekkor jött az ötlet, hogy az egyiket alakítsuk apartmanná. A sportközpont, sportpályák  kialakítását pedig a kezdetben egy hektáros terület tette lehetővé. Ma már harminc hektáros a terület. A további bővítések pedig a növekvő igényeknek megfelelően alakultak. Először azt gondoltuk, hogy az étkezést majd a faluban oldjuk meg, viszont a környéken nincs megfelelő étterem, így kialakítottuk a konyhát és az éttermet is. A tetőtér beépítését sem terveztük előre, viszont ahogy folyamatosan érkeztek a kirándulók, szükség volt rá. Azóta az agrármérnöknek tanuló lányunknak köszönhetően már állatok, nyulak, birkák, kecskék is lakják a parkot. Első vendégeink osztálykirándulásra érkező gyerekek voltak.

 - A gyerekeknek szükségük van mozgásra, ez mindig kiderül, ha gyerekcsoport érkezik – teszi hozzá Mariann. - Többféle sportág közül választhatnak, tenisz, röplabda, kézilabda,foci,kosárlabda, ping-pong, medence is van, kedvük szerint. Nyaranta pedig kézilabda tábort szervezünk. Télen lehetőség van korcsolyázni, és a sífutást is kipróbálhatják. Az ország minden tájáról érkeznek vendégek. Évek óta megrendezzük a GÓ-NA  Kupát öt sportágban, erre Gyuláról is érkeznek hozzánk látogatók. 

Image
A legkisebbek
 
Image
A lenti utánpótláscsapattal


 - A lenti női kézilabda csapatot is edzitek...
  - A Zala-Veszprém megyei bajnokságban szerepelnek a lányok - mondja Mariann. - Az őszi szezont a tabella első helyén zártuk. Nagyon lelkes a csapat, több bajnoki címünk van már, sokat áldoznak a lányok a játékért. Sajnos kevés támogatást kapunk a várostól, nem elég a pályabérletre, az utazásra, a bírók díjára. A másik problémánk, hogy Lentiben nincsen megfelelő méretű kézilabda-pálya, így nem indulhatunk magasabb osztályban, hiába nyerjük meg a bajnokságot. A felnőttek mellett az utánpótlással is foglalkozunk. Három csoportban mintegy hatvan gyerek jár kézilabdázni a lenti általános iskolákból. Indulunk a diákolimpián az Arany - iskola csapatával és az Adidas - kupán, a GÓ-NA SZKKE utánpótlás csapatával. Emellett Rédicsen is tartok edzést a diákoknak.

 - Növekszik a kézilabda sportág népszerűsége?
 - A játék korábban is népszerű volt, viszont ma már több mérkőzést közvetít a televízió, mint régebben. A népszerűségben szerepet játszik a sportág eredményessége is. A női válogatottól többet vártam a tavalyi világversenyen - értékel Mihály.

 - Hogyan vélekedtek a mai magyar kézilabdáról? Mennyit változott a játék az elmúlt években?
 - A játék felgyorsult, ez a gólok számából is látszik. A nézők szempontjából ez sokkal látványosabb - folytatja Mariann. - A női válogatottnak jó a játékosállománya, ám a játékosok közül nem mindenki viselkedik igazi profiként, a versenyeken nem működnek együtt csapatként. Mi annak idején profiként játszottunk és profin gondolkodtunk, amatőr pénzért, mára ez megváltozott.

 - Mi az oka annak, hogy a magyar válogatott többször is az utolsó pillanatban veszített mérkőzést?
 - A magyarok nem tudnak felszabadultan játszani, állandó győzelmi kényszerben élnek, ezért hibáznak az utolsó pillanatokban - mondja Mihály.

 - Más a mentalitásunk is, nem tudunk átlépni a kudarcokon és a magyar is jobban lehúzza a játékosokat, a csapatot, mint más nemzeteknél - teszi hozzá Mariann.

 - Az edzősködés és a szabadidő központ irányítása mellett polgármesterként is végzed feladataid - fordulok Gódor Mihályhoz.
 - Két éve vagyok Szentgyörgyvölgy polgármestere, azóta csak a felnőtt válogatott mellett dolgozok, és Lentiben. Ez májusban és télen jelent elfoglaltságot, májusban selejtezőket játszik a válogatott, november- december környékén pedig világversenyt rendeznek. Az év többi részében rendezem a falu ügyeit. Nem könnyű ebben a helyzetben megfelelni az előírásoknak, kevés a pénz a fenntartáshoz, a pályázati önrészek biztosításához. Ezzel ártanak a kistelepüléseknek.

 - Milyen terveitek vannak a jövőt tekintve?
 - A szabadidő központ fejlesztése, vendéglétszám növelése. A falu gazdaságosabb, összefogottabb, eredményesebb működtetése. Szeretnénk a kézilabda életet jobban beindítani. Ehhez támogatókra is szükség lenne. Szerencsére a szülők mellénk állnak és az iskolák is ingyen biztosítják a gyerekeknek a pályát az edzésekhez. A diákok számára sokszor a lehetőségek hiányoznak ahhoz, hogy sportoljanak. Mi próbálunk lehetőséget biztosítani számukra - teszi hozzá Mariann.

Korosa Tita

Kérdéseiket, véleményüket megírhatják a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címre, amelyekre Gódorné Nagy Marianna és Gódor Mihály személyesen válaszol.

Utolsó frissítés ( 2009. január 26. )