 A történelem mindig szubjetív dolog, kevés az olyan történész és pláne politikai, generáció, aki objektíven beszél a múlt eseményeiről. Mégis ránk magyarokra különösen jellemző, hogy még hőseinkről sem emlékezünk meg kellően, vannak akikről egyetlen írott bejegyzés sincs a tankönyvekben. Példának okáért Rongyos Gárda hazát védő és a soproni népszavazást kikényszerítő harcai máig hiányoznak az iskolai könyvekből. De ebbe a körbe sorolhatjuk a Székely Hadosztály honvédő tevékenységét 1918-19-ben.
A Székely Hadosztály név arra a katonai egységre vonatkozik, amelyet 1918. december 1. után, az Erdélybe betört román csapatok elleni védekezésként hoztak létre Kolozsváron, 400 tiszt és 4000 közlegény részvételével.
A hadosztály parancsnoka Kratochvil Károly, vezérkari főnöke Siménfalvy Károly vezérkari őrnagy lett. 1918. december közepén 1700 katonát számlált, de csak 600 lőfegyverrel rendelkezett.
„A Kratochvil által Budapestre küldött Lukács Béla vezérkari őrnagy és Stomm Marcel tájékoztatták Böhm hadügyminisztert az erdélyi katonai helyzetről és arról a körülményről, hogy amennyiben a székely hadosztály a magyar kormány részéről a szükséges támogatást nem kapja meg, akkor a román csapatok elfoglalják Budapestet
Pogány József kormánybiztos gyanakvóan, ellenségesen viszonyult a székely hadosztályhoz, abban ellenforradalmi alakulatot látott, bár a katonatanácsok ott is megalakultak. Így kettős tűz között, oláh és vörös magyar támadásoktól kísérve harcoltak.A hiányos felszerelés ellenére a székely hadosztály számos katonai küldetést sikeresen teljesített.
 A székely hadosztály katonái December 18-án a székelykocsárdi Maros-híd székely őrsége nem volt hajlandó a híd önkéntes feladására, mert mint mondták, „inkább ott halnak meg, de nem adják át Erdélyt".
December 24-én Kolozsvárt is megszállták a román csapatok, a székely hadosztály egységeit ezt megelőzően visszavonták.
A csucsai harcok során (1919. január közepe után) a 21. gyalogezred egységei, együtt harcoltak a kolozsvári Verbőczy-féle nemzetőr-zászlóaljjal egységeivel. Az Erdélybe behatoló románok itt találkoztak az első komolyabb ellenállással. Az első összecsapás január 5-én zajlott Egeresnél, miután egy három szakaszból álló székely század Derecskéről kiindulva egészen Egeresig vonult előre, hogy az ottani magyarság élet- és vagyonbiztonságát szavatolja.
A két tűz közé került székely harcosok 1919. április 26-án letették a fegyvert a román hadsereg előtt. A román megszállók a tiszteket és több katonát egy ideig Brassóba internálták, majd hazaengedték őket.
Emlékük csak könyvek lapjain él ma. Sehol egy emlékmű, egy szobor, sehol egy megemlékezés. Ez a világ nem kedvez a hősöknek. Magyar hősöknek pláne nem. Nincsen pátosz. Hazaszeretet? Ugyan, ezért kaphatsz címkéket, ha ilyenről beszélsz….
Koréh Endre egykori tábori lelkész visszaemlékezési nyomán életre kel a történelem eme elfeledett része. - nr -
„A harcot a nagyváradi honvéd hadapródiskola 17-18 éves tiszti növendékei, III–IV. évfolyambeli derék fiúk vették fel. A hadapródok halálmegvetéssel, elszánt kitartással harcoltak az oláh túlerő ellen… A magyar erő a túlnyomó oláh elől lassan vonult vissza Köröstárkányig, ahol újra felvette a harcot. Április 18-án, nagypénteken elkeseredett harc folyt. A székelyek géppuskái oldalba kapták az oláhokat, s a tüzérségük is kitartott a végsőkig… E küzdelemben Köröstárkány népe példátlan hősiességgel vett részt. [Az önfeláldozó hazaszeretet mindenkori hősiessége mellett talán annak is tulajdonítható ez, hogy a falu lakosai székely származásúnak tartják magukat – szerző megjegyzése.] Férfiak, asszonyok vállvetve harcoltak a székely rajvonalban a magyar szabadságért… Másnap [a román túlerő miatt a harcoló magyar alakulatok kénytelenek voltak meghátrálni – sz. m.] békés szándékot színlelve közérdekű hirdetés meghallgatására gyűjtötték össze a falu népét a községháza elé. Ez alatt Szakota, volt kristyóri jegyző géppuskákat rejtett el a szomszéd telkeken. Mikor már a lakosság együtt volt, megszólaltak a gépfegyverek. Percek alatt halomra lőtték a fegyvertelen lakosságot.”  |
