|
Spilit-Dalmácia megye főispánja, Ante Sanader az elmúlt év végén jelezte felénk kapcsolatépítési szándékát Dr. Györkös Péter, a Magyar Köztársaság Horvátországba akkreditált nagykövete közvetítésével.

Miután Zala megye nyitott volt a kezdeményezésre, elfogadta a zágrábi magyar nagykövetség meghívását, hogy Horvátorszád egyik legjelentősebb vásárán, a Spliti Nemzetközi Gazdasági Vásáron kiemelt partnerként bemutatkozzon a részükre rendelkezésre bocsátott standon. A március 5-9. között megtartott eseményen turisztikai kínálatunkat mutattuk be, valamint a Zalai Borút Egyesület képviselői borkóstolóval is várták az odalátogató közönséget. 
A vásári programhoz kapcsolódóan március 6-7-én Spiltbe utazott Pintér László, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, akit hivatalában fogadott Andelka Vuko főispán-helyettes asszony. A találkozón megyéink kölcsönös bemutatását követően mindkét fél kinyilvánította együttműködési szándékát, s a közös érdeklődésre számot tartó területek részletes feltérképezése céljából Pintér úr zalai látogatásra hívta Split-Dalmácia megye vezetőit. "Dalmáciába szinte öt óra alatt eljuthatunk Zalából. Még a turistaszezon előtt átadásra kerül a Mura-híd, amely az autópályához való összeköttetést biztosítja - mondta alelnök úr beszámolójában. Olyan partnermegyét kerestek, amely a Balatonnal határos. Azt gondolom Zala turisztikai kínálatával, termál- és gyógyfürdőivel, gasztronómiájával, dombvidékeivel remek úti cél lehet a horvátok számára is. Ez a találkozó csak első állomása volt a dalmáciai illetve turisztikai kapcsolataink megerősítésének. Fontos, hogy minél több alkalmat teremtsünk egymás kultúrájának, turisztikai vonzerejének megismerésére és nem utolsó sorban történelmi gyökereink felkutatására. Az időpont egyeztetéseket követően a látogatásra várhatóan még az idei évben sor kerül.
(ZMÖnk.) |